Evangélikus Naptár, 1996

MILLECENTENÁRIUM - Id. Bencze Imre: „A világosság a sötétségben világít!”

látszólag politikai döntés volt, sokan ma is így értékelik, nékünk magyar evangéli­kusoknak, amikor ezen a jeles évfordulón visszatekintünk, azt is látnunk kell, hogy ez a Szentlélek döntése is volt, ami mögött első királyunk imádságos szíve és élő hite is meghúzódott. Sólyom Károly „A világosság a sötétségben világít!” — Az előreformáció nyomai hazánkban — A Kárpát-medence országlakói nemcsak a Rómához kötődő keresztyénséget ismerhették meg az évszázadok folyamán, hanem sokrétű kapcsolatba kerültek a Rómától független keleti, ortodox egyházak képviselőivel is. A kereskedők, diá­kok, kézművesek és diplomaták sűrű mozgása pedig a 16. sz. derekáig szoros összeköttetést jelentett Európával. A neves szellemi-kulturális központokkal való nemzetközi csereforgalom révén ismertté váltak nemcsak a bölcseleti, pedagógiai áramlatok, de az egyházi, vallási újítási mozgalmak is. A római egyház önvédelmi intézkedése, az ,,eretnekek”-nek bélyegzett tanítások elleni védekezés érdekében felállított intézmény, az inkvizíció éppen ellentétes hatást váltott ki, és ezzel maga is hozzájárult ezeknek a tanoknak a terjedéséhez. Hiszen az üldözöttek menekü­lésre kényszerültek addigi otthonaikból. A tiltások még inkább elősegitették ezek­nek a mozgalmaknak a kiterebélyesedését. így jutott el hazánk nyugati területére a francia Vald Péter lelki ébredéséből indult valdens mozgalom már a 13. században. A bibliát jól ismerő és elszánt bi­zonyságtevők révén — akik kettenként jártak házról házra — egyre jobban elter­jedt tanításuk, melynek középpontjában Jézus földi példája állt. Önmegtagadó életmódjuk, komoly bűnbánatuk és alázatos szeretetük sokakat magával raga­dott. Elsősorban Sopron és Kőszeg vidékén tűntek fel képviselőik. így a győri püs­pökség területére kiküldött inkvizitorok a soproni Szent Mihály templomban több valdens ellen hirdettek ki szigorú ítéletet. Megkülönböztetésül a bűnbánók kék keresztjét kellett öltözetükön hordaniok. Egy würzburgi kódex tanúsága sze­rint 1401. január 9-én Zwicker Péter szerzetes és Márton prágai oltárpap inkvizi- torként faggatták a kőszegi Beratungsgott Jakab özvegyét, aki megvallotta, hogy 12 év óta „eretnek”. Alsó Ausztriában 14 valdenst megégettek, s közöttük magyar származású volt Skalig Simon. Ezek a valdensek erősen pápaellenesek, s az evangéliumhoz ra­gaszkodó népek, akiket hiába üldöztek, kitartóan végezték bizonyságtevésüket, vezérgondolatuk ez az ige: „A világosság a sötétségben világít!” (Jn 1,5). 41

Next

/
Thumbnails
Contents