Evangélikus Naptár, 1996
SZÉPÍRÁSOK - FRIEDRICH LAJOS: Két pásztor
FRIEDRICH LAJOS: Két pásztor M indnyájan ismerjük azt a közmondást, amelyik azt mondja, hogy a — telt pohárból kiömlik a víz! Egyszer találkoztam egy hívő emberrel, akinek az ajkáról még szebben hangzott el ez a közmondás. Valahogyan így: Akinek tele van mennyországgal a szíve, onnan mindig /elszállnak az angyalok! Ez a szép mondat jutott ma eszembe, amikor az újsággal kapcsolatos emlékeim között kutattam. Karácsony előtt voltunk. A bibliaóra után békességes, karácsonyi jó emberek jöttek a lelkészi hivatalba. Mindegyiknek angyalarccá simult az arca, hiszen a kezében mindegyik valami ajándékot szorongatott. Kalácsot, ruhát, pénzt, játékot. Odakünn halkan hullt a hó, odabenn a szobában szerető szívekből szóródott szét a szó. — Tisztelendő úr! — mondta valaki csendesen — vállalja el most a karácsonyi angyalok szerepét. Jutassa el ezeket az apróságokat azokba az otthonokba, ahol még hiányzik valami a karácsonyfa alól. Fölnéztem a kedves arcú nénire és akkor újra megláttam, hogy milyenek az „igazi” karácsonyi „angyalok”. Címek, cédulák kerültek a csomagokra. Igés kis lapok és kedves karácsonyi ágak. Amikor vége lett ennek a felejthetetlen „angyaljárásnak” és mindnyájan hazamentek, én ott álltam a sok ajándék között és egyszerre nagyon szomorú lettem. Az jutott az eszembe: Istenem, milyen furcsa „angyal” is vagyok én, aki csak viszek, küldök, de magam semmit sem adok. De mit adjak? Hiszen semmim sincsen! És kinek adjak, akinek öröm az én ajándékom? Elővettem a gyülekezeti névsort. Vajon én kinek adhatnék? Kinek lehetnék a karácsonyi angyala? Egyszer csak megakadt a szemem ezen a néven: Hosszú Nagy István, pásztor, Monostori puszta. Nem ismerem. Sohasem jártam nála. Ami azután történt, pillanatok müve volt. Rohantam a postára, csekket töltöttem ki, pénzt adtam fel. Levelet írtam az egyházi újság szerkesztőségébe: előfizetek egy évre — küldjék az újságot rendszeresen Hosszú Nagy Istvánnak a Monostori pusztára... Vidáman jöttem hazafelé. Régi, kedves karácsonyi énekek muzsikáltak a szívemben. Egyszerre minden olyan szép lett. Hiszen ma én is szerethettem. Ma én is adhattam valamit. A pásztor — a pásztornak. * 132
