Evangélikus Naptár, 1994
Szeverényi János: Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIE)
a mozgássérültek kerekesszéken is művelni tudnak. Az itt folyó munka célja, hogy Jézus Krisztus evangéliumának szellemében nyújtson testi-lelki segítséget ahhoz, hogy a betegség vagy baleset következtében sérültek emberhez méltón, teljes életet élhessenek. A Fébé egykori mátrai üdülőtelepe Bagolyirtáson az évek folyamán teljesen tönkrement. Az Egyesület újraindulásakor csak a területében is megfogyatkozott, üres telket kapta vissza. A romok helyén most kápolna épül egy melléképülettel, és így lehetőség lesz nyári sátortáborozásra is, hogy sokan eljuthassanak ott Jézus Krisztus megismerésére, és elinduljanak a tanítványi életúton. A Fébé Diakonissza Egyesület várja azoknak jelentkezését és támogatását, akik szívükön viselik a diakónia és misszió ügyét. Az Egyesület címe: Fébé Otthon, Budapest, 1122 Maros utca 25. II. 1. Tel.: 156-5216. Keresztyén Ifjúsági Egyesület (KIÉ) „Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön.” (lTim 2,4) 1993 forró nyarán írom e sorokat. A Lélek sodrását éljük át ezen a nyáron is. Az ifjúsági munka csúcsidénye. Mindenütt táborok, konferenciák, vezetőképzők, találkozók. Több ezer fiatal Isten vonzásában. Egyházunkban különböző egyesületek, mozgalmak szolgálata által megsokszorozódott az evangéliummal elértek száma. Isten különböző rétegekhez, csoportokhoz, típusokhoz küldi ezeket a mozgalmakat. Tapasztalatunk szerint főleg olyanokhoz, akiknek nincs kapcsolópontjuk az egyházhoz. Isten senkiről sem mond le. Istennek ezt a szorongató szeretetét éljük át a KIE-munkában is. Úgy érezzük elsősorban az ifjúsági vezetőképzés bízatott ránk, melynek célja, hogy minél több olyan fiatal legyen, aki felelősséget vállal és hordoz korosztályáért és a maga helyén, lehetőségei szerint terjeszti Isten országát szóval és tettel. Az utóbbi három évben több száz evangélikus és református fiatal vett részt ezeken a tanfolyamokon. Mindezek mellett tartottunk országos konferenciát, sporthetet, zenei tábort. Küldetést kaptunk a határokon túl élő magyar fiatalokhoz is. Mivel a KIÉ több mint száz országban működik, nagy lehetőségek nyíltak a nemzetközi vérkeringésre is. Gyülekezeteinkből idén is sokan jártak külföldön különböző konferenciákon, képzéseken. (Görögország, Németország, Anglia, Írország, Wales, Hollandia, Franciaország, Norvégia, Csehország, Románia, Ukrajna, Szlovákia.) Csak ebben az évben több száz külföldi KIÉ-s járt Magyarországon. Minden program, utazás, kiadvány, életjel célja és tartalma Isten országának terjesztése kell, hogy legyen, ahogyan 1855-ben a KIÉ párizsi világkonferenciáján megfogalmazták és ma is érvényben van: 60