Evangélikus Naptár, 1994
Fébé
Az 1992-93-as tanévben kétheti rendszerességgel folytak az ifjúsági istentiszteletek Budapest-Józsefvárosban. Nagyon eleven volt a Bárka szakcsoport munkája (erről a naptárban külön írás olvasható). Megjelent az „Új ének” ifjúsági énekfüzet-sorozat 3. kötete. Idén is megszerveztük — nagy sikerrel - a Csömöri Könnyűzenei Fesztivált. Több mint egy éve főállású alkalmazottunk van, aki rendszeres irodai ügyeletet tartva sokkal elvenebbé teszi a Szervezet életét, segíti az információáramlást. Pályázati pénzből új kisbuszt vásároltunk, így a használtan vett másik kisbusszal és egy személyautóval együtt szolgálják kiterjedt munkánkat. Megélénkültek külföldi kapcsolataink. Többször jártunk Erdélyben, közel 100 határon túli magyar fiatal itthoni táborozásában segítettünk szervezéssel, anyagiakkal, fő szervezője és vendéglátója voltunk az Európa ’93 nemzetközi ifjúsági konferenciának. 1993 nyarán összesen 14 tábort szerveztünk. A Szövetség tagsága közben folyamatosan gyarapodik. Megítélésem szerint a MEVISZ általános elfogadottsága az egyházban, illetve az egyház tagjai között javul. Túl vagyunk talán azon a kezdeti ötéves időszakon, amikor állandóan bizonygatnunk kellett jó szándékunkat, tenni akarásunkat, eredményeinket. Jézus hívó és küldő szava ha valóság lesz életünkben és így tényleges gyümölcsök teremnek, ez is csak az ő érdeme. Nem rövidítés! Pál apostol munkatársának neve, aki sokaknak pártfogója volt (Róm 16,1). „Az első diakonissza.” A görög női név magyarul azt jelenti: sugárzó, ragyogó. Az 1924-ben alakuló első magyar evangélikus diakonissza egyesület ezt a nevet vette föl 70 évvel ezelőtt, hogy Jézus irgalmas szeretetének továbbsugárzója legyen. A széles körű diakóniai és evangélizáló munkát végző közösséget 1951-ben állami rendelettel egyik napról a másikra felszámolták. A szétszórattatás nehéz 40 éve után az újrakezdést közel 100 diakonisszatestvér érhette meg. Az újra megalakult egyesület Túrmezei Erzsébet diakonisszatestvért választotta főnökasszonyának és Madocsai Miklóst lelkészének. A munka a budapesti Maros utcai otthonban kezdődött meg 1992. szeptemberében, ahol az irgalmasság szolgálatára vállalkozó leányok képzése folyik. Az otthon lelki közösségében teológiai és egészségügyi képzést kapnak azok, akik arra a boldogságra vágynak, amit Jézus az irgalmasoknak ígért. Az otthon feladata, hogy lelkileg és szakmailag felkészítsen a diakóniai szolgálatra. Az otthon vezetője Csepregi Zsuzsanna lelkész-titkár. A piliscsabai „Siló”-ban a Fébé mozgássérültek részére csoportotthont épít. A munka lelki és szakmai vezetője egyesületünk tagja, dr. Gadó Pál. A tervezett 12 otthonból eddig 4 készült el és ezekbe az első lakók már beköltöztek. Az otthon műhelyében előállított különböző termékek egy része exportra készül. Kertje és üvegháza olyan „mintagazdaság”, amelyet Ifj. Zászkaliczky Pál 58