Evangélikus Naptár, 1994
Kis János: Házi bibliaórák szórványokban
méteres körben, egészen másképp látom e kérdést, mint ha egy nagy gyülekezet evangélikus többségében élnék. Olyan alkalmak ezek, leginkább az ősztől tavaszig tartó időszakban, amelyek a havi egy istentisztelet mellett a gyülekezetben való élés lehetőségét teremtik meg. Számomra pedig az emberek napi problémáival való találkozást jelentik. Mi megyünk. Jézus is úton volt mindig. Helyet kért és elfogadta a meghívást, betért az otthonokba. Sokakat ért el így. Rengeteg az olyan tapasztalatom, hogy valakit éppen így tudtam elérni, aki magától soha nem jött volna el a templomba, vagy más gyülekezeti alkalomra. Ehhez sokszor össze kell gyűjteni a testvéreket és akár útközben is beszélgetni, meghallgatni őket. Érdeklődni kell napi gondjaik felől, munkájukról, még ólban lévő állataikról is. Mit viszünk? Ezek a házi bibliaórák nem vasárnapi istentiszteletek. Nagyon sokszínűvé kell és lehet tenni őket. A legjobb az, ha együtt tusakodunk és építjük egymást. Sok ilyen élmény forrása volt számomra is a megnyíló Biblia és a Lélek közösségben átélt áldása. Milyen jó az, ha a végén együtt tudunk imádkozni, nem a „muszáj” kényszerével, hanem az imádságra nyíló ajkak dicséretével és könyörgésével. Milyen formát válasszunk? Jelen van az egész család, aprók és nagyok, fiatalok és idősek. Tehát mindenkinek adni kell a megfelelő szinten. Szinte mindig az Útmutató igéit és Isten ezen keresztül megszólaló tanítását szoktam használni. Ez egyben nevelés is az állandó igekapcsolatra, egy jó rendszer teremthető általa. Minden résztvevő előre tudja, mi lesz a napi téma, s előre készülve felvetheti kérdéseit is. Sokat videózunk és vetítünk is. Gyülekezeti alkalmakról, kirándulásokról, és egy bibliai történetről. A hitébresztés mellett a tanulásra is igény van. Bibliai alapfogalmakról, kortörténetről, az új vallások szaporodása miatt ezek lényegéről is beszéltünk az elmúlt években. Lehetőség van itt „új” énekek tanulására is. Ma már meg tudjuk tenni, hogy kis hordozható orgonával megyünk a tanyasi estékre. így a nyár derekán, amikor a sok kerti munka miatt szünetelnek a bibliaórák, gyakran hallom a kérdést. „Ugye most már hamarosan kezdődnek a bibliaórák?” Igen, kezdődnek, hogy együtt épüljünk és erősödjünk a hitben, Isten áldását kapva az Ő jelenlétében. Biztatok szeretettel mindenkit, indítsák el ezeket a kis gyülekezeti alkalmakat, s sok áldás forrását találják meg bennük. Kis János 56