Evangélikus Naptár, 1994
Levente Péter: KÓRHÁZI SZOLGÁLAT – Beteg gyermekek között
hetik, egymásra hathatnak. A korábbi „Szenior óránk” látszott erre legalkalmasabbnak amely már a múlt évben Fórummá alakult, magunk és más gyülekezetből jövő vendégek számára. Havonkénti rendszerességgel ennek keretében nyílt alkalom nagy kérdéseinket sajátos keresztyén nézőpontjából megtárgyalni (Médiaháború, Abortusz, Egyház és politika, Zsinat: zsákutca vagy kibontakozás? stb.). Presbitereink voltak jórészt az előadók, célunk szerint többek között azért, hogy közvetlen hatás - kölcsönhatás alakulhasson ki köztük és gyülekezeti tagjaink között, és módja legyen presbitereinknek nem csak adminisztratív (gazdasági, pénzügyi, építkezési stb.) ügyekben „kormányozni” a gyülekezetei hanem az ezeknél sokkalta jelentősebb kérdésekben, olyanokban amelyek a hívek és a gyülekezet tartalmi (mindennapi és távlati) kérdéseit érintik. Ezt a Fórumot kívánjuk még jobban kiszélesíteni a jövőben, hogy valóban égető, tartalmi kérdésekben eligazodást segítő fórumává váljék a gyülekezet minden rétegének, kiscsoportjának, s közösséget teremtő kölcsönös megértés fórumává. Poós László Bp., Deák téri másodfelügyelő KÓRHÁZI SZOLGÁLAT Beteg gyermekek között Harminckét éves pályafutásom alatt igyekeztem az „Add meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené” gondolat jegyében élni. A császárnak naprakészen el tudok számolni. Istennek, csak remélem. 4* 51