Evangélikus Naptár, 1993
Csepregi András: A Magyarországi Luther Szövetség
Majd a következő előadáson Giovannini Kornél, a Bábszínház művésze társaival együtt Jób történetét és egy irodalmi összeállítást mutatott be. Jelezve ezzel is a színpadnak egy másik funkcióját, vagyis azt, hogy a gyermek- és ifjúsági munkának nemcsak segítője, de műhelye is kíván lenni. Természetesen a színpad otthont ad a gyülekezeti szeretetvendégségek előadásainak és más rendezvényeknek is. Hiszen elsősorban mégis csak a kőbányaiaké. Sok művész szinte már úgy jön ide, mintha haza jönne, mint pl. Gryllus Dániel is. Pilinszky János írta: „Minden művészet világmodell. Az »egészről« készült híradás.” Ha ez a színpad a való világnak, de ugyanakkor annak a világnak is otthont ad, amivé tenni szeretnénk azt, akkor már betöltötte küldetését. Tovább gondolkodtatni, egy pillanatra megállni, egy-egy órára a szeretet erejével feltöltődni, megnyugtatni az embereket. Nem világraszóló sikerek a célok, hanem valami látszólag kevesebb, de az itt dolgozók számára mégis több. Pár ember számára szebbé, értelmesebbé tenni az életet. Mert számukra akkor, ott abban a pillanatban az egészet, a világmindenséget azok az emberek jelentik, akik eljöttek, hogy átéljék a művészeten keresztül is azt a pillanatot, melyet csak úgy nevezhetünk: kegyelem. Nagy László A Magyarországi Luther Szövetség 1991. őszén alakult a valamikori Luther Társaság és Luther Szövetség utódjaként. Elődeink a Luther által újrafelfedezett evangélium — megajándékozott — képviselői igyekeztek lenni egy olyan korban, amikor — Zsilinszky Mihály, a Társaság elnöke szerint — az egyházi közélet nem más, mint küzdelem a létért, az anyagi szegénység, a szellemi tudatlanság és a vallási közöny korlátái között. Akkor (1892-ben) az egymillió tagot, hatszáz lelkészt, hatszáz felügyelőt és ezerkétszáz tanítót számláló evangélikus egyházban összesen háromszázharmincnégy rendes tagja volt a Luther Társaságnak, s ez a szerény kezdet évtizedek alatt szélesedett ki azzá a szerteágazó tevékenységgé, mely oly nagy szerepet játszott az élni akaró gyülekezetek evangélikus öntudatának ápolásában. Feloszlatásuk után több kezdeményezésük, például a vasárnapi iskola, az ifjúsági munka, a nőegylet tovább élt a gyülekezetekben, sok kiadványuk, évkönyveik, folyóirataik pedig ma is izgalmas olvasmányok. Az új Szövetséget nemcsak a régi emléke, hanem új szükség hívta életre, új feltételek és elvárások között. Kevesebben vagyunk, mint elődeink, és bizonytalanabb korban élünk. Míg a múlt század végén főleg a racionalizmus kérdőjelezte meg az evangéliumi gondolkodás és élet lehetőségét, addig ma, az ész mindenhatóságában való általános csalódás után, vallásos alapműveltség nélkül, szinte kritika nélkül fogadja el a ma embere mindazt, amit valamilyen vallási tekintély nevében hirdetnek neki. Eszmék, téveszmék és rögeszmék zűrzavarában a józan evangéliumi szemléletet igyekszünk képviselni, azt, hogy a keresztyén ember elsősorban felelős, normális és realista - az utóbbit természetesen nem a szó múlt századi értelmében véve, hanem: aki hagyja, 37
