Evangélikus Naptár, 1993
ÉVFORDULÓK,EMLÉKEZÉSEK - ELBESZÉLÉSEK
Lihegve, halkan megszólal mellettem egy harmadik emeleti, tehát életfogytos elítélt. Főiskolás.- Szívesebben facsargatnám így Hruscsov nyakát. A Moszkvában trónoló, éppen soros főistenség nevének hallatára megintettem ifjú bajtársamat.- Tiszteld a jótevődet, édesapádat!- Apám, igaz — hangzott a megértő válasz — hiszen örökbe fogadott. A reánk felügyelő smasszerek között volt egy tiszthelyettes, akit - folyamatos üvöltözése miatt - sakálnak becéztünk. Sokszor megkeserítette az életünket. Néha, nagy ritkán azonban ő is emberibbé vált. Beállított zárkánkba, a rend szemrevételezésére. Rend az volt, de a sakál nem lett volna sakál, ha hibát nem talál. Kiszúrta az egyik földszintes priccset, a pannonhalmi bencés gimnázium igazgatójának fekvőhelyét. Nagy hangon kezdte, holmi disznóólát emlegetve, majd feldúlva az ágyat, saját kezűleg hozzáfogott a rendcsináláshoz. Mikor a pokróc is újra helyére került, „elvágólag”, sakál már csak dohogott.- Szegény jó édesanyám! Ha tudná, mennyi bajom van nekem magukkal, papokkal...- Ruhát váltottunk 1958 őszén, azaz a könnyű nyári göncöt nehezebb télire cseréltük. A háziak minden zárkába beszórták a vastag, durva anyagból készült kabátot, nadrágot - létszámnak megfelelően. A létszám egyezett, de a méret sok esetben nem. Akik a legjobb akarattal és „művészkedéssel” sem tudtuk magunkra alkalmazni a téli ruhát, a földszinten sorakoztunk újabb csere végett. Festői látványt nyújtottunk félig-meddig testünkhöz „szelídített” gönceinkben. A csereműveletet — házimunkások csapatával — sakál irányította. Amikor a hatalmas termetű debreceni városplébánoshoz ért — aki lehetetlenül szűk és kurta nadrágban pompázott közöttünk — sakál rámordult.- Persze, a papok. Pocakjuk van, mert semmit nem dolgoznak.- De felügyelő úr. Ha dolgozunk, akkor meg az a baj. Nem a semmit tevésért hoztak ide minket. Sakál elfordult, méla undorral, a háziak felé.- Adjanak neki olyan nadrágot, amit be tud gombolni a pocakján. Ha találnak. * Börtöntarisznyám mélyéből kihúztam néhány halvány fényű emlékfoszlányt, afféle szentjánosbogarakat. Felröppentésük legyen záloga az igazi humanizmus magyar földön való megerősödésének. Sághy Jenő 125
