Evangélikus Naptár, 1993
ÉVFORDULÓK,EMLÉKEZÉSEK - ELBESZÉLÉSEK
A kékvirágú kaktusz Erzsi néni olyan volt, mint a többi öregasszony. A háta hajlott, a haja ritka már és ősz. Nehezen járt, hol itt fájt, hol ott. Az utóbbi években már csak a templomba ment el, szükségből a patikába, s az alatta lévő boltba. Ezeken a rövid utakon azonban át tudta tekinteni a kisváros egész életét. Sokan vannak-e a kocsmában, hogyan öltözködnek a nők, hogy viselkednek a fiatalok, mit vásárolnak az emberek, s nyírják-e a gyepet a házak előtt. Mindezekből aztán következtetett, s megállapításai mindig helyesek voltak. Jóban volt a világgal, mert úgy fogadta el embertársait, amilyenek. Hívő volt, de nem akarta a hitetleneket megtéríteni. Maga csak igazat mondott, de meghallgatta a hazugságokat is. Bűntelen volt, de elbeszélgetett a bűnösekkel. Hajdani gonoszkodásokat úgy mesélt el, mint gyermekcsínyeket. Közben el sem pirult. A tisztának minden tiszta. * Ember azonban nincsen hiba nélkül, s Erzsi néni is elkövetett néha furcsa dolgokat. Aprócska nyugdíjából, melyen nem sokat segített a város és a volt mukahely támogatása, meg az állami tej, olykor érthetetlen valamiket vásárolt. Egyszer például két kicsike babát, amilyenekkel a bölcsődések játszanak. Vajon mire kellett neki? Tudnék még sorolni hasonlókat. Legutóbbi szerzeménye azonban mindennél meglepőbb. A Simon-Júdás vásárról, ahol a farmertől a tengerimalacig mindent lehet kapni, egy kaktusszal tért haza. Egy félökölnyi tüskés gömbkaktusszal, melynek oldalában egy ötforintos nagyságú égszínkék színű virág pompázott. A növényt az ablakban nevelt piros muskátlik közé tette, s borongós, ködös őszi napokon, amikor a homály az ember lelkére telepszik, úgy nézegette a virágot, mint az ég kékjének ravaszul megszerzett és megőrzött darabkáját. * A ritka kékvirágú kaktusznak hamar híre ment. Egymás után jöttek az öregasszonyok, ismerősök, rokonok, hogy megcsodálják a soha nem látott virágot. Mindenkinek végig kellett hallgatnia a vásárlás fondorlatos történetét, hiszen a kofa bizonyára valami gazdag embernek szánta ezt a ritkaságot. A kecskelábú asztalra csupa virágtalan növény volt kirakva hatvan forintért darabonként. O azonban csak virágosat akart. Nem hagyta elküldetni magát, erősködött: - neki virágos kell. Mire a türelmét vesztett árus végül mégis lenyúlt az asztal alá, matatott rövid ideig, azután előhúzta ezt a csodát. Igaz, száz forintot kért érte. A hallgatóság minden alkalommal áhítatosan figyelt, s a végszó után egybehangzóan állapították meg: — megérte! * Magam is kíváncsian lettem erre a csodavirágra, s elmentem Erzsi nénihez, hogy megnézzem. 110
