Evangélikus Naptár, 1993
ÉVFORDULÓK,EMLÉKEZÉSEK - ELBESZÉLÉSEK
Az erdőszélen megállt a kocsi. A férfiak gyorsan nyűgöt hurkoltak a fújtató öszvérek lábaira, és sietve indultak az erdő belsejébe. Eliab is kézenfogta Mirjamot. A főember és a kertész felindultságától megszeppenve, megindultak ők is utánuk. Furcsa volt nekik a két megrendült férfi. A sudár cédrusok között kanyargós út vezetett a nagy tisztásra. Zengő férfihang hallatszott a tisztás felől. Kiértek a fák közül. Eliab ámulva nézett körül. A tisztás fehérlett az emberektől. Favágók és halászok, asszonyok és lányok ültek az avaron, és némán, megindultan néztek a tisztás közepére. Sokan voltak. Mirjam meglátta Nikodémust és arimátiai Józsefet egymás mellett. Öröm sugárzott arcukon. A gyermekek lábujjhegyen surrantak oda hozzájuk. Nikodémus a középre mutatott, és boldogan súgta nekik.- Nézzétek! Ismét él! Eliab megremegett, amikor meglátta. Az Úr felemelt kezefején ott vöröslött a szegnek helye. Megsáppadt orcáján ott sötétlettek még a szenvedés barázdái. De tekintetében az ÉLET FÉNYE ragyogott. Hangjában már az örökkévalóság messze vizeinek zúgása zengett, amikor így kiáltott: — Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. . . Százan és százan borultak le a Feltámadott szavának térdrekényszerítő hatalma előtt. Itt az irgalmas IGE lett szinte elviselhetetlen boldog valósággá, bizonyossággá. Eliabot sem bírta remegő térde. Leereszkedett a földre Mirjam és a két felnőtt mellé. 102
