Evangélikus Naptár, 1992
Deméné Smidéliusz Katalin: Menjetek, tegyetek tanítvánnyá minden népet!
nyok, a keresztyén egyház ennek bizonyosságával indult munkába, életét sem kímélve. Jézusnak ez a másodszori bemutatkozása tehát azt jelenti, hogy mindenki, aki a maga kisebb-nagyóbb birodalmában, szemétdombján élet és halál urának képzeli magát, nincs tisztában a valóságos helyzettel. Az, hogy az Úr a kisebb-nagyobb urak garázdálkodásait ideig-óráig még eltűri, nem jelenti azt, hogy osztoznék velük a hatalomban. Nékem adatott „majdnem”, „szinte”, „közel”, „kis híján” stb. minden hatalom - ilyesmi az evangélium, illetve az Újszövetség alapján elképzelhetetlen. * „Nékem adatott minden hatalom” - e szavakat a Feltámadott nem az akkori hatalmasoknak, hanem „csak” a tanítványoknak jelentette ki. A teljes bizonyításig, „a világ végezetéig” tehát a kételkedésre, csüggedésre, ellenkezésre, aránytévesztésre is van lehetőség. Még a tanítványok között is. Mindig voltak, vannak és lesznek azonban olyanok, akiknek életében felfedezhető az Ö hatalma. Krisztus követői minden gyengeségük ellenére, az Ő hatalmával újabb tanítványokat nyernek meg, keresztelnek és tanítanak. Szentpétery Péter Menjetek, tegyetek tanítvánnyá minden népet! Rendkívüli pillanat részeseivé válunk Máté evangéliumának utolsó sorait olvasva. A Feltámadott övéihez lép. Azokhoz, akik a Gecsemáné-kertben egy órát sem tudtak virrasztani vele. Megszólítja azokat, akik az elfogatás éjjelén elhagyták, és elfutottak. Közöttük van a „kőszikla” Péter is, aki a főpap udvarában átok és esküszó közepette tagadta, hogy bármi köze lenne az Emberfiához. Jézus megjelenik a tizenegynek, akik csak távolról merték figyelni a keresztre feszítés borzalmát, Mesterük kínszenvedését. Jézus övéi között van, akik térdre hullanak ugyan előtte, de sokuk szívében még mindig nagyobb a félelem, a kételkedés, mint a bátor bizalom. A hűtlenségük miatti szégyenük ellenére minden bizonnyal ugyanaz a vágyakozás ébredhetett bennük, mint amit egykor a megdicsőülés hegyén Péter kifejezésre juttatott: „Uram, jó nekünk itt lenni”, vagyis jó a Te közeledben (Mt 17,4). Bármennyire vágyna is az ember arra, hogy mindig a Jézussal való együttlét csendje és nyugalma vegye körül, az út a hegyről lefelé vezet, emberek közé visz, akik életük ezernyi kérdésére keresnek választ és megoldást. A missziói parancs egyértelművé teszi - akárcsak a tizenkettő felé már korábban elhangzott kiküldő szó (Mt 10,1-40) hogy a halál fölött Győző nem 16
