Evangélikus Naptár, 1992

ÉVFORDULÓK, EMLÉKEZÉSEK - EGYHÁZUNK ÉLETE

FASOR Az Evangélikus Gimnáziumban má­jus 10-én tartották meg az első balla­gást, mióta újból egyházi iskolaként működik. Az ünnepségen megemlékez­tek az 1952. évi „utolsó” ballagásról is, hiszen a tanárok és a most ballagó ma- turandusok szülei között többen is vol­tak, akik részt vettek ezen a 39 évvel ezelőtti ballagáson, amely Isten kegyel­méből mégsem volt az utolsó. ANGYALFÖLD Május 25-én ifjúsági csendesnap volt a KIÉ rendezésében. A csendesnapon a régi KIE-programnak megfelelően az igével való foglalkozás mellett sporto­lásra is nyílt lehetőség. Ennek kereté­ben tartották meg a református-evan­gélikus kispályás labdarúgó mérkőzést. FASOR Kedves japán vendégek jöttek fővá­rosunkba és látogattak el fasori evan­gélikus templomunkba, hogy együtt imádkozzanak velünk a világ népeiért, a népek boldogságáért és békéjéért. Vendégeink a Világ Békéjéért Imádko­zó Egyesület szervezésében látogattak meg, amely szervezet 1955-ben Hirosi­mában alakult meg. Japán ének- és ze­neszámokkal tették emlékezetessé láto­gatásukat. 95

Next

/
Thumbnails
Contents