Evangélikus Naptár, 1992
Scholz László: Megkeresztelve őket...
Megkeresztelve őket... BethehöX, az irgalmasság városáról mindenkinek önkéntelen Friedrich von Bo- delschwingh neve jut eszébe. Ő alapította, az ő életműve. Halála után hasonló nevű fia vezette a hatalmas intézetet. Ritkábban esik szó Gustav nevű fiáról, pedig neki köszönhető édesapja életrajza. Most egy témánkhoz vágó kis történetet az ő életéből beszélek el. Emlékei közt leírta. Mindössze 4-5 éves lehetet - írja -, amikor édesanyja egy csöndes alkonyati órán így szólt hozzá: Tudod-e, hogy ma a keresztséged napja van? Elővett egy virágfüzéres lapot, melyen írásra alkalmas fehér terület is volt, ráírta születésem és megkereszteltetésem napjának dátumát, majd alája az igét: „Nagy örömöm telik az Úrban, víg örömre indít Istenem, mert az üdvösség ruhájába öltöztetett, az igazság palástját terítette rám” (Ézs 61,10). Ez a te keresztelési igéd — fűzte hozzá. Erről prédikált édesapád keresztelésedkor. „Ez a lapocska és ez az ünnepi óra egész életemen át drága-becses maradt számomra.” Egész életen át! Ez utóbbi vallomás miatt idéztem a történetet, midőn a keresztség megtörténtének fontosságáról és maradandó jelentőségéről kívánunk e cikkben szólani. Idézhetnénk persze — és miért ne idézzük sokadszorra is - a jól ismert eseteket Luther életéből. Midőn viharfelhők gyülekeztek feje fölött, szemmel látható nagy betűkkel fölírta falra ajtóra: „Meg vagyok keresztelve!” Vagyis nem veszhetek el, Isten tulajdonában őriz, rajtam van szent jegye, most is érvényes a keresztségem! Mindkét említett történeti példa voltaképpen ugyanarról tanúskodik: az az egyszeri aktus, melyet megkereszteltetésünk eseményeként tartunk számon, aktualitással bír egész életünkben! írhatnánk temérdeket a keresztségről, számos a vonatkozása, most azonban elégedjünk meg ezzel a kettővel: dátumszerűen egyszer történik meg velünk, de aktuális élethossziglan számunkra, kik meg vagyunk keresztelve. A keresztelés egyszeri tényét nem lehet eléggé nagyra tartani, eseményét eléggé magasztalni. Hiszen nem embertől eredő szertartás. Krisztus Urunk parancsolta, a feltámadott Úr! A népek közé misszióba küldött apostolok első dolga a keresztelés. Első az, amit a szent és kegyelmes Isten cselekszik az emberrel. Csak ezután következik a tanítás, az útmutatás arra nézve, miképp gyakoroljuk Jézus követését. Újra meg újra észbe kell vennünk, hogy mi Isten kezétől kereszteltettünk meg. Luther lPét 1,15 versével kapcsolatosan merész szemléletességgel mondja ki: „A keresztség nem belőlem nőtt ki, hanem Krisztus adta nékem. Az ujjak, melyek engem megkereszteltek, nem ember ujjai, hanem a Szentlélekéi; a prédikátor szája és az ige, melyet tőle hallok, nem az övé, hanem a Szentlélek igéje s prédikációja, aki ilyen külső eszközzel belső hitet ád és ekképp megszentel.” Csak azért vagyunk szentek, mert a keresztség szentségével maga a szent Isten hívott el és öltöztetett az üdvösség ruhájába, terítette ránk az igazság, a megigazítás palástját. Még Lutherra hivatkozom a továbbiakban. Korának rajongóival hevesen vitatkozott, mert azok a vízzel való leöntést puszta külső jelnek vették. Szemükre hányja, 18
