Evangélikus Naptár, 1992
ÉVFORDULÓK, EMLÉKEZÉSEK - VERSEK, ELBESZELESEK
aprócska test, a nőstény kígyó osonó vonala, melyben a lenyelt három fióka maradványa úgy domborodott ki, mint a horrorfilmek hátborzongató közelhozott képei. A hímet még meg tudtam ragadni. Letéptem a falról, s a földredobott testre kemény bakancsommal rátapostam. Nem tudom, mit tettem, s jól tettem-e?! Győzött-e az igazság azzal, hogy egy gyilkossággal több?! A függöny mindenképpen legördült. Fonott székem nem viszem többé a ház elé, hogy nézhessem a rozsdafarkúak fáradhatatlan röptét, halljam a kicsinyek hangos kórusát szüleik jöttén. A siklók ékszeres testében sem gyönyörködhetem, hiszen az ítélet és a kivégzés, melyet magam hajtottam végre, még a környékről is elűzi az özvegyet. Mit is tettem? Mit is tettünk? Emberi jogok? Állati jogok? Tüskére tűzdelt vonagló kukacok, kirabolt fészkek, tüzparancs a katonáknak? Ugyanaz mindahány. Jogra van-e szükségünk, vagy megváltásra, s nem csupán az embereknek, hanem az egész teremtett világnak?!... * Tudom, hogy Assziszi Szent Ferenc prédikált a madaraknak, de nem tudom, hogy mit. A kígyók pedig süketek. Mit tegyek? Díszítem a karácsonyfát. Az örökzöldre ezüst lamellákból fészket építek. Van egy régi madárdíszem, mellé teszem. Ezüst boával, mint édenkerti girlanddal körülfonom az ágakat. Csillog, mint a kígyók a bűnbeesés előtt. Hallom a karácsonyi éneket: „Mint sokezer szív kívánta, Végtére az Úr megszánta A sóhajtozó világot, S szerzett számára váltságot.” 123
