Evangélikus Naptár, 1992
ÉVFORDULÓK, EMLÉKEZÉSEK - VERSEK, ELBESZELESEK
- Hallja, maga még annyit se tud, hogy azért Isten az Isten, hogy még a semmibül is tud valamit csinálni. Ezt még az asszony is tudja, mert amikor mondom neki, hogy hallod-e, hej, főzz már egy jó birkapörköltet, azt szokta válaszolni: „Hogyan, meg miből, amikor se hús, se zsír? Hát Isten vagyok én, hogy még a semmiből is tudjak valamit csinálni?” Hát ha ezt egy olyan locska asszony is tudja, mint az én feleségem, akkor férfi létére magának is tudni kellene. Miből lett, meg hogyan? Azt már én meg nem mondhatom, de az az egy bizonyos, hogy van, mert világít is, melegít is. Aztán meg az is jó benne, hogy nem mindig süt, mert kell az a sötétség is, ami éjszaka van, hogy alhasson az ember valamikor. Az is igen finoman ki van találva, hogy éjszaka sincs mindig olyan sötét, mint a zsákban. No, amint világos lett, jól körülnézett az Úr Isten, hát megakadt a szeme valami fényes tányérformán. Fölvette, megforgatta, gondolt egyet, jól kiglancolta, aztán azt mondta: na, ez meg jó lesz holdvilágnak. Amikor helyére tette az égen, úgy látta, hogy olyan magányosan van ott, mint amikor a juhászt otthagyták a birkái. Kellene valami köréje is, valami cifraságféle. Eszébe jutott, hogy még a régebbi ántivilágból maradt olyan cugligombos ködmön meg őtike. Csupa-csupa cugligombbal volt tele, de lemetélték róla, mert egy errejáró vándorlónak adták, akinek nem a cugligombok kellettek, hanem a meleg gönc, hogy meg ne vegye az Isten hidege. Na hiszen, még ma is ismeri mindenki az ilyenfajta gúnyát, talán még ma is él olyan öregember, akinek van ilyen. A lemetélt cugligomb annyi volt, hogy megtelt vele a szüreteskád, vagy még több is. Erre a sok gombra rászórt egy pár lapát olyan finom homokot, mint a nullás liszt, azután jól megforgatta, amitől úgy kifényesedett a sok ezüstgomb, mintha mindegyik egy-egy szentjánosbogár lett volna. Ezt azután mind felszórta az égre. Most is lehet látni éjszakánként, ha nem felhős az ég. így lettek a csillagok. Másnap hajnalban, amint megvirradt, körülnézett, látta ám, hoy olyan az egész föld, mint hóolvadáskor vagy valami nagy eső után az udvar, mert itt is, ott is elakadt sok víz, és jóformán menni sem lehetett a sok pocsolyától.Elővett hát egy jókora kapát, lehetett akkora, hogy ahányan itt vagyunk, se tudtuk volna megemelni. Ezzel kezdte eleregetni a sok vizet, hogy hadd menjen mind a maga útján. A föld nem volt még kemény, így aztán könnyen vágott utat a sok víznek - ezekből lettek a kisebb-nagyobb vízfolyások. A mélyebb horpadásokba, áhol összeszaladt a víz, ott lettek olyan vizek, mint a falu végén a vályoggödrök, csak akkorák, mint egy nagy tó, meg tenger. Tudják maguk, milyen nagy víz a tenger? Látják, én azt is tudom, mert egyszer volt itt egy illető, aki megjárta Amerikát, az mondta, hogy a hajó, amelyiken oda ment, két hétig úszott a vízen, mire odaértek. No, amikor meglettek a folyók meg tengerek, ahonnan lefutott a víz, hamarosanki- zöldült a föld, mert fölverte a fű. Elkezdtek nyílni a virágok. Olyan lett minden, mint tavasszal. Olyan magas fák nőttek, hogy amikor valaki a csúcsát látni akarta, hát szinte hanyatt esett. Na hát, azután amikor ez mind meglett, honnan, honnan nem, előbújtak az állatok: kicsik, nagyok, egyszóval mindenféle. De nem akkorák ám, mint amilyenek most vannak, mert a nyulak olyan nagyok voltak, mint egy birka, az őzek meg mint egy szamár.- Jó lett volna akkor rabsickodni! — szólt közbe az egyik legényforma, mire Olá Gyuri megvetéssel hordozta végig rajta a tekintetét. Sértődötten nézett el a legény feje fölött. Nem régen azért gyűlt meg a baja a hivatalos emberekkel, mert valami hitvány őzet akartak a nyakába varrni a vadőrök.- Hallod-e öcsém, nem szeretem, ha a csikó az abrakosládába lép! Mit tudod te, mi az a rabsickodás? Különben abban az időben még rabsickodni sem kellett, mert még puska sem kellett, de még csapdát sem kellett vetni, mert még a vadállatok is 119
