Evangélikus Naptár, 1992

ÉVFORDULÓK, EMLÉKEZÉSEK - VERSEK, ELBESZELESEK

Teltek azóta századok, e vér többé úgy nem ragyog.

Ki emlegetné - érzeleg, a józan ettől émelyeg.

S hogy igazságunk köntöse volna vérének vöröse, mely szennyet, rútat eltakar - ez kaotikus zűrzavar.

Más gálát ölt mezítelen testére büszkén a jelen, a tiszta észnek köntösét vélvén, eloszlik a sötét.

Új fénye ám csak eszmei s ömlik a sok vér, emberi. Maradt a drót, bitó, karó, font kötélből nyakra-való.

Nő a gyűlölet halmaza, sír üldözöttek panasza, torlaszt a bűn, tornyos halom - sehol bocsánat, nyugalom.

Egyetlen seb hoz gyógyulást, tisztulást, megigazulást - Krisztusé. Ő hoz ünnepet.

Higgy benne s máris szeretet ömöl sebéből, ritka vér, patakja ahová elér, ott még a karmazsinból is hófehér lesz, gyapjú-fehér.

(1988)

Uram, Teneked sok a Pétered, sokak a nagycsütörtök éjszakáid. S olyan kevés a csendes Jánosod, aki nem igér, nem fogadkozik, de elkísér egész a Golgotáig.

Vö. Ézs 53,5 és 1,18

Túrmezei Erzsébet:

112