Evangélikus Naptár, 1983

KRÓNIKA

A TEOLÓGIAI ELŐKÉSZÍTŐ BIZOTTSÁG ÜLÉSE A Lutheránus Világszövetség 1984. évi budapesti Nagygyűlését előkészítő Ma­gyar Bizottság keretében működő teoló­giai előkészítő bizottság február 12-én ülést tartott. TÚRMEZEI ERZSÉBET HETVEN ÉVES Ebből az alkalomból köszöntötte őt la­kásán Káldy Zoltán, egyházunk püs­pök-elnöke. KOSZORÚS OSZKÁR KÖSZÖNTÉSE Koszorús Oszkár orosházi lelkész, a Nyugat-Békési Egyházmegye volt espe­rese január 1-én vonult nyugdíjba. Feb­ruár 18-án Káldy Zoltán püspökelnök Orosházán fogadást adott tiszteletére. MEGBESZÉLÉSEK AZ EURÓPAI KISEBBSÉGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZAK REGIONÁLIS SAJTÓSZOLGÁLATÁRÓL A Lutheránus Világszövetség küldöttsé­ge: Gerhard Messner pénzügyi igazga­tó, Gottfried Mierau főszerkesztő, az Európai Kisebbségi Evangélikus Egyhá­zak Sajtószolgálatának kijelölt szerkesz­tője és Christa Rothenbühler, a kom­munikációs osztály munkatársa márci­us 3-5. között látogatást tett Budapes­ten. Megbeszéléseket folytattak Káldy Zoltán püspök-elnökkel és munkatársa­ival. Gottfried Mierau szerkesztőt be­mutatkozó látogatáson fogadta Straub István, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese. NAGY GYULA PROFESSZOR A MAGYAR ENSZ TÁRSASÁG INTÉZŐBIZOTTSÁGÁNAK TAGJA A Magyar ENSZ Társaság március 8-i ülésén az intéző bizottság tagjai közé választotta Nagy Gyulát, A Teológiai Akadémia dékánját. HEINZ JOACHIM HELD LÁTOGATÁSA Heinz Joachim Held, a Német Szövet­ségi Köztársaság evangélikus egyházai külügyi hivatalának elnöke és munka­társa, Uwe Peter Heidingsfeld március 8-án látogatást tett Káldy Zoltán püs­pök-elnöknél. A vendégek gyülekezete­ket is meglátogattak és fogadta őket Pröhle Károly, az Ökumenikus Tanács főtitkára is. A NEMZETKÖZI BELMISSZIÓI ÉS DIAKÓNIAI SZÖVETSÉG ÜLÉSE A Nemzetközi Belmissziói és Diakóniai Szövetség idei munkaülését Párizsban tartotta március 14-20. között. Egyhá­zunk képviseletében Blázy Lajos, a Dia­kóniai Osztály ügyvivő-lelkésze és 80

Next

/
Thumbnails
Contents