Evangélikus Naptár, 1983
Groó Gyula: Miért csak kettő?
Miért csak kettő? Az egyház babiloni fogságáról E kissé különös cím azt a kérdést firtatja: miért tanít egyházunk csak két szentségről: I a keresztségről és úrvacsoráról s él csak ezekkel. Ott áll templomainkban a keresztelőkő, - vagy - kút s megterítjük az Úr asztalát. Nincsen szó azonban más, egyéb szentségekről, többről, mint csak erről a kettőről. Vajon nem megszegényedés ez, más egyhá- I zak gazdagságához képest? Erre a kérdésre - persze, ha egyáltalában felvetjük ezt a kérdést - kaphatunk feleletet Luther Márton egyik korai iratából. Címe: „Az egyház babiloni fogságáról”. 1520-ban, tehát reformátori munkásságának kezdetén írta ezt az ira- 1 tot, latin nyelven, mert a vele vitázó hittudósokhoz kívánt elsősorban szólani. Egyik legsúlyosabb hitigazságokat görgető, veretes s tekintélyes terjedelmű irata ez reformátorunknak. Cime arra utal, hogy Luther az egyház helyzetét, a pápaság uralma alatt, Izrael népének egykori babiloni fogságához hasonlítja. Ahogyan annak idején, úgy most is - vallja 1 Luther - idegen uralom alatt, szabadságától megfosztva sínylődik Isten népe. S ez kiváltképpen a középkori római egyháznak a szentségekről való tanításában s ennek gyakorlatában nyilvánul meg. Ezt veszi ebben az iratában iollhegyre Luther. Ismerjük hát 9 meg először az irat tartalmát s Luther eredeti szándékát. Azután vonjuk le mindebből a nekünk, mára szóló tanulságot. Luther mindenekelőtt sorra veszi azt a hét egyházi szertartást, amelyeket a korabeli I egyház szentségnek nyilvánított: Az úrvacsorát, a keresztséget, a bűnbánatot, a bérmálást, a házasságot, a papszentelést s az utolsó kenetet. Az utóbbi ötről kimutatja, hogy ezek nem szentségek, csak egyházi szokások. Az első kettő az igazi szentség. Ezek is csonkulást és torzulást szenvedtek azonban. Ezért újra értelmezi őket az evangélium alapján. Mert három fontos kelléke van a szentségnek: az isteni rendelés, krisztusi ala- H pítás, hogy legyen látható jele s hogy az üdvösség ígéretét nyújtsa a vele élőknek. S * mindebben mindig az a döntő: mit cselekszik ezekben Isten a mi javunkra, örök üdvösségünkre! Visszaélés, ha az ember, a kegyes ember, az egyház ezeket a maga kezébe R akaija venni s velük rendelkezni, azokat a maga érdemszerzésére eszközökül felhasználni. Ezzel az evangélium szabadságából ismét visszaesik a törvény fogságába, mert megköti a lelkiismereteket. Egyúttal a klérus, a papi rend a maga uralma érdekében is ft felhasználta ezt a gyakorlatot. Éles határvonalat vont a magasabbrendű papság, a klérus és az egyszerű hívők, a laikusok között. Előbbiek dolga a parancsolás, utóbbiaké az engedelmesség. A keresztségről szólva Luther hálaadással megállapítja, hogy ez igazi szentség és emberi rendelkezésektől csorbítatlanul megmaradt az egyházban. Mégis figyelmeztet arra, hogy megvetjük e szentséget, ha üdvösségünk dolgában nem egyedül ebbe fogózko- dunk, hanem mellette - mikor a bűnök viharában hajótörést szenvedünk - egyéb „mentődeszkákat” is keresünk! Hiszen a keresztség elégséges erőforrás az egész életen át tartó megtérésre, megújulásra. Ezt azonban hittel meg is kell ragadnunk. „Nem a keresztség tesz ugyanis igazzá Isten előtt, hanem a hit, ha megragadja Istennek a kereszt- ségben adott ígéretét!” Nem varázseszköz a szentség, amely mintegy önmagától hat, 54
