Evangélikus Naptár, 1983

Hafenscher Károly: Az igazi kincs

Az igazi kincs

A 95 tétel

Nagy kincsre lelt a 16. sz. elején egy koldus-szegény barát. Ebből a kincsből élt, ebből a kincsből osztogatott egy életen át. A kincs nem fogyott el, nemzedékek sora élhetett belőle, a miénk is élhet, sőt tovább is adhatjuk a következő nemzedéknek. Egyszer szabad így is fogalmazni a reformáció eseményét, a reformáció népének történetét és mai életét is. Megelevenedett a jézusi példázat: ha egy ember a szántóföldben rejtőző kincset megtalálja „örömében elmegy, eladja mindenét, amije van és megveszi a szántóföldet” és ha a kereskedő szép, igazán értékes gyöngyre lel, örömében „mindenét eladva megvásárolja azt”. Luther a koldulórendbeli ágostonos barát kincsre lelt, igazgyöngyre talált. Magát ugyan koldusnak tudta élete végéig, aki Isten elé csak koldus-szegényen tud állni, de a megtalált kincsből telt egy gazdag és sokakat gazdagító életre.

A 95 tétel híradás a páratlan kincs megtalálásáról. Luther kincskereső embereknek és olykor hamis árut, máskor szegényes portékát áruló egyházának örömmel adta hírül: rátaláltam a valódi kincsre, megvan az egyház legdrágább kincse. A 95 tétel 62. tétele így hangzik: „Az egyház igazi kincse Isten dicsőségének és kegyelmének szentséges evangéliuma”. Ez a valódi kincstár, a thesaurus ecclesiae, ahogyan a régiek mondták. Ez a kincstár nem ürül ki. Gazdagon fedezi népe minden szükségletét.

Ma úgy látjuk, hogy a reformáció kirobbanása, folyamatának elindítása és érlelődése nem rögzíthető egyetlen eseményhez: a tudós vitára felszólító 95 tétel megjelenéséhez. Összetettebb jelenség ez ennél, de az kétségtelen, hogy a reformáció tartalmában, mozgató erejében, energiaforrásában az volt a döntő, amiről a 95 tétel beszélt: az evangélium, az Isten szeretetéről szóló, Jézus Krisztusban érvényes, újjáteremtő, hatalmas evangélium. S azóta is ez az Isten igéjének lényege, sokféle formájában is Isten igazi mondanivalója, az egyház valódi drága kincse. Megelevenítő, szívetviditó, lelket vigasztaló, életkedvet adó, életértelmet nyújtó drága kincs: az evangélium.

Hogy mikor és hol kezdődött valójában a reformációt indító felismerés az ma is rejtett titok, csak találgatni lehet: a Római vagy Galata levél olvasásakor, magyarázatakor? -Egy-egy őszinte gyónás után hallott bűnbocsátó feloldozáskor? - A térdepelve, tusakodva imádkozó Luther cellájában? - Titok. De a felismerés tartalma nem titok: az evangélium.

Hogy mi készítette elő és mi érlelte a reformációt, az többféleképpen látható és magyarázható: az egyház romlottsága már-már tarthatatlan volt, az emberek tudatlansága, a klérus nyilvánvaló korrupciója szinte elviselhetetlen. Megértek a társadalmi feltételek is: gazdasági, kulturális, politikai szükségszerűség volt az újulás. Valaminek történnie kellett. De ezek a tényezők nem magyarázzák a reformáció erejét, dinamikáját, azt, hogy nemcsak rombolni tudott, hanem valóban gyógyított és épített is, hogy lelket öntött emberekbe és nemcsak a keserűséget növelte. Ezt mi csak az evangéliummal, az újra felfedezett kinccsel tudjuk magyarázni.

Kincsünk az evangélium: Valaki, egy személy, Jézus Krisztus. Az evangélium nem csupán tiszta tanítás, nem letisztult elv, nem kikristályosodott filozófiai igazság, hanem Valaki. Jézus Krisztus. így énekeljük is helyesen: „Ó Jézus KINCSEM,vigaszom, fényesség életutamon.” A magyarban érthető, gyakran használt szép kép ez: akit szere47