Evangélikus Naptár, 1983

Magyar László: Hogy nála maradjanak

kísértésnek is ellent tudjon állni. - A gyülekezet tagjait arra kell nevelni, hogy érezzék a felelősséget a gyülekezet közösségéért. Ne irigyeljék másoktól a gyülekezet szeretetét és megbecsülését. Mindenkinek van lehetősége a szolgálatra, s aki ezt hűséggel végzi, az maga is szeretetet és megbecsülést kap. - A családtagokat arra kell figyelmeztetni, hogy milyen nagy ajándék a vérségi kapcsolat, és milyen erőt jelent, ha egymást támogatva áldozathozó szeretettel mutatják meg felelősségüket egymásért. - A házastársakat ab­ban kell segíteni, hogy megbocsátani tudó, a másik hibáit, erőtlenségeit is vállaló szere­tettel egymás mellett hűségben kitartsanak, gondjaikat megosszák, terveiket együtt sző­jék, gyermekeiket együtt neveljék. A kölcsönös bizalom és szeretet védettségében kap­csolatukat Isten iránti hálával őrizzék. - Ahol népek állnak egymással harcban, vagy ahol háború veszélye fenyeget, ott minden gyűlölködést oszlató, egyetértést munkáló szó, megbékélést segítő figyelmeztetés Isten akaratának való engedelmesség. Az emberi közösségnek sokféle olyan értékes formája van, amelyben Isten akarata szerint mi benne élünk. Embertársainkkal való kapcsolat nélkül nem is tudnánk teljesí­teni hivatásunkat. A 10. parancsolat a helyes emberi kapcsolatokat védi s azokban ön­zetlen megbízhatóságra ösztönöz. Magyar László 42

Next

/
Thumbnails
Contents