Evangélikus Naptár, 1983
Kovács Pál: Támogassuk, hogy megélhetését javíthassa
suk, még a súlyos műtét után gyenge. Viszont négy apró gyermek váija otthon a kenyeret és a Gyes-en levő feleség. Hát nem akarjuk, hogy rövidségük legyen - mondották. Ez a szó is megkapott: vidáman végezték. Jézus szereti, ha valaki örömmel ad. „A jókedvű adakozót szereti az Isten.” (2Kor 9, 7). Ez is adomány. Az a jó, amikor az ember nemcsak önzőén, sajátmagának él. Amikor teszem azt, többletmunkát is vállal, hogy a társa tanulhasson, előbbre juthasson. Amikor emberek összeadják erejüket, hogy valakinek háza lehessen. A világirodalom számos remekművet teremtett a fukarság, fösvénység kipellengére- zésére, az önző érdekek leleplezésére. S ezek az emberek rendszerint magánosok. Nincs társuk. Csak önmaguk körül forgolódnak, csak a saját dicsőségüket keresik. Míg a másik felé forduló részesedik az emberi közösség sokféle áldásaiban. Vannak emberek, akik sok terhet jelentenek a másiknak. Az ilyen munkatársat bizony nehéz elhordozni. De a keresztyén az ilyeneket is hordozza, vállalja, ha Isten melléje állította. Ez a mi feladatunk. Jézus Krisztus törvénye a szeretet. A hordozó türelem és szeretet már sok makacs szívet legyőzött és odafordított az értünk keresztet hordozó Jézushoz. Legyen példa Zákeus, aki Krisztus közelében rádöbbent a maga önzésére, a vagyon lélektelenségére és felszabadultan fogadja meg: ha valakitől valamit kizsaroltam, visszaadom neki a négyszeresét. (Lk 19, 8). Blumhardt írja: „Isten azokat, akik vele harcolnak, egyre nagyobb győzelemre emeli.” Az emberi hatalomvágyból sajnos nemcsak egyéni bűnök és tragédiák származnak. A történelem sok véres háborúja és nyomorúsága mögött társadalmi szintű visszaélés és fegyveres rablás húzódik meg. Társadalmi összefüggésekben is támogatnunk kell a megértést, a kölcsönös segítséget. Hányszor mondjuk, hogy a pénz nem boldogít és mégsem tanuljuk meg eléggé, hogy a pénz, vagyon nem lehet cél, csak eszköz, amellyel segíthetjük egymás életét. Mennyire időszerű az apostoli intelem: „Aki lopni szokott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék és saját keze munkájával szerezze meg a javakat, hogy legyen mit adnia a szűkölködőknek” (Ef 4, 28), pontosabban mindazoknak, akikkel együtt élünk és kölcsönösen gazdagíthatjuk egymást. Nemcsak a pénz elvételével rövidíthetjük meg felebarátainkat. Ahogy a szólás mondja: lopja a napot, azaz tétlenkedik, lustálkodik, elhanyagolja kötelességét. „Aki tudna jót tenni, de nem teszi, bűne az annak.” (Jak 4, 17) Akkor is ártunk embertársainknak, ha gyanakvást keltünk, bomlasztunk. Akadnak, akik megszólják, kinevetik a becsületes igyekvőket, a terhet vállalókat, a másokat segítőket. Kétségeket támasztanak a közösen kitűzött célok, feladatok iránt. Mindent meg kell tennünk, hogy a munka valóban becsület legyen, hivatását mindenki lelkiismeretesen végezze és így beleadja a közösség boldogulásába mindazt a tehetségét, amit Istentől kapott. Isten azt jutalmazza meg, aki az Ő nevében, szeretetben másokért cselekszik. „Van gazdag Urad, ki nem hagy szűkölködni s így vidám lelkiismerettel százszor többet élvezhetsz, mint amennyit hűtlenséggel és jogtalanul összekuporgatsz.” (Luther). Kovács Pál 37
