Evangélikus Naptár, 1983
Benczúr László: ...szeresse és megbecsülje
• • • szeresse és megbecsülje A 6. parancsolat Fiatal házasok látogatták meg idősebb barátaikat nem sokkal esküvőjük után. Búcsúzásnál a házigazda huncutkodva igy köszönt el tőlük: érezzétek jól egymást! - Először ízléstelennek találtam a tréfának szánt kívánságot. Később azonban rájöttem, hogy éppen egyértelmű célzásával megszívlelendő igazságot fejez ki. A házasság az a sajátos, bensőséges kapcsolat, amelyben két ember jól érzi - nem magát! - hanem egymást. A házasságnak ez a célja, rendeltetése. A 6. parancsolat, ahogyan azt Luther Kis Kátéja tanítja és vallja s a Nagy Káté részletesen kifejti elsősorban nem a házasság intézményét védi, hanem a szerelmet, azt a sajátos örömöt és ajándékot, amelyet a férfi és a nő jelent egymás számára a házasságban. Ezzel együtt természetesen a házasságot is védi. A házasság egyik fontos rendeltetése az, hogy benne és általa két ember, a férfi és a nő egymást kölcsönösen kibontakozni segítse. Azért szükséges ezt hangoztatni, mert még mindig széles körben elterjedt nézet szerint a házasság egyetlen célját az utódok létrehozásában látják. A házasságon belül kibontakozó erotikus örömöt eszerint csak ez a magasabbrendűnek mondott cél szentesíti. Ezzel szemben hangsúlyoznunk kell, hogy a házasság életközösség. Szépségétől, nagyszerűségétől fosztanánk meg a házasságot, ha csupán „az emberanyag-utánpótlás” biztosítására létesült intézménynek tekintenénk. Luther két kátéja felszabadítja a keresztyén házastársak lelkiismeretét az évszázados előítélet alól, amely szerint a jó Isten sanda szemmel nézi a házastársak szerelmi örömét. A gyermek Istennek külön ajándéka. Az igazi házasság kész ennek az ajándéknak a fogadására. Akik ettől az örömtől eleve elzárkóznak, könnyen egymás kölcsönös megszegényítőivé válhatnak. A szerelemnek és az ezt kiteljesedésre juttató házasságnak azonban önmagában, tehát az utódok létrehozásától függetlenül is, meg van a létjogosultsága. Öncélú. Nem eszköz csupán, hanem cél. A házasságnak van tehát egy bizonyos erotikus jellege és ezt nem kell szégyelni, hanem inkább meg kell becsülni. Mit értsünk ezen az erotikus jellegen? Mindenek előtt óvakodjunk attól, hogy az eroszt (szerelmet) azonosítsuk a sex-szel. A természetes ösztönnek, a testi vágynak, a szekszualitásnak a szerepét nem tagadhatjuk a szerelemben. A kettő mégsem azonos. A szeretkezés még nem szerelem. A szeretkezésben csak magát akarja jól érezni az ember. A másik puszta eszközzé válik, olykor akadállyá, amelyen át kell gázolni. A szeretkezés akrobatái többnyire szerelmi analfabéták. Az igazi szerelmet (az eroszt), azért kell megbecsülnünk, mert benne kiegészülünk a másik által és a másik is kiegészülhet segítségünkkel. Két ember kerül közel egymáshoz. Találkoznak. Nem olvadnak fel egymásban. Nem adják fel énjüket az extázisbán. Magányuktól szabadulnak meg. Testi vágyaik, ösztönéletük emberi arcot ölt. Személytelenből személyessé válik. Humanizálódik. Az öncélú, a csupán szeretkezésre törekvő sex úgy viszonylik a szerelemhez, a helyesen értett eroszhoz, miként az állatok nyüszítése, bőgése az emberi beszédhez és énekhez. Egy nagyon komoly dolgot nem szabad azonban figyelmen kívül hagynunk. A szerelem és a házasság is vállalkozás. Nagyon bátor, felelős vállalkozás. Nemcsak arra vállal35
