Evangélikus Naptár, 1983
Szabó Gyula: Mindennél jobban ...
Mindennél jobban ... Az 1. parancsolat Luther fején találta a szöget, amikor főparancsolatnak nevezte az elsőt. Ezen fordul meg - mondotta, hogy az embernek rendben legyen a feje. Igazában egész élete. Istenhez, emberekhez, önmagához is mindenhez való viszonya. A rendezett élet fundamentuma a helyesen értett első parancsolat: Ne legyen más Istened! Időtálló jelentése szerint ugyanis: mindennél jobban kell Istent félnünk, szeretnünk és Benne bíznunk. Mindennél jobban féljük Istent! Hiszen nem kínos kölöncként vaija magát a nyakunkba, mindenkit és mindent kizáró igényével, hanem a Krisztusban megbizonyított féltő szeretettel kívánja elfoglalni helyét szíveinkben. Nagy céllal. Szakadatlan szükségünk van Őrá, egyúttal azonban igényt is tart ránk. Igaz, van a „féljük” kifejezésnek ítéletével számoló vonása. Isten ugyanis szent Isten. A bűnt személyválogatás nélkül gyűlöli, elítéli. Soha, senkiével nem alkuszik meg. Még sem a rettentés és rettegés szavával van dolgunk! Inkább félreérthetetlen jeladásról. Őt illeti az első hely minden emberszívben. Végképpen nem lehet ez másként keresztyének életében. Nem kerülhet a helyére senki, semmi. Még nálunk is sokkal jobban tudja az ördög, milyen kár származik abból, ha sikerül neki más valakire vagy valamire cseréltetni egyetlen Istenünket. Féljük azért őt úgy, hogy nem tágítunk tőle semmilyen ürüggyel vagy indokkal. Józanul, okosan különböztessük meg mindenki mástól és minden mástól. Fiában elkötelezte magát számunkra. Magáénak vállalt bennünket egyszer és mindenkorra. Tiszteljük meg ragaszkodásunkkal és vállaljuk magunkénak a sírig. A mindennél jobban kizárja, hogy bárki, bármi melléje, különösen pedig eléje kerülhessen keresztyén életünkben, evangéliumi kegyességünkben. Mindennél jobban szeressük őt! Hangsúlyozni szoktuk, hogy Istenhez egyedül a hit - kapcsol minket, szeretetünkkel pedig az embereknek tartozunk. Igaz ez. Még sem feledhetjük soha „közvetlen” Isten iránti szeret etünket! Hiszen ez a forrása, fundamentuma emberszeretetünknek. Aligha lehet meleg, őszinte, áldozatra, tettekre kész az emberszeretetünk, ha nem a személyes, Isten iránti, forró, mindenkit és mindent megelőző szere- tetünkre épül. Ne áltassuk magunkat! Másokat még úgy sem. Csak az cseng össze maradéktalanul az első nagyparancsolattal, ha őt mindennél jobban szeretjük. Ez egyedül Krisztus Úrunk szíve szerint való. Csupán ezzel a szeretethevülettel bizonyulunk tanítványainak és maradunk tanítványai. Még a langyosakat is kiveti a szájából. Hát még a „hidegeket”! - Azt se feledhetjük természetesen, hogy az Isten iránti szeretet sem csak afféle lelkesült vallomás. Sokkal inkább boldog készség a mindennapos szófogadásra, akarata cselekvésére. Iránta való szeretetünkben sem kerülhet tehát melléje vagy eléje senki, semmi. Azt is mondhatom: A jól értett parancsolattal sziklát tesz Isten maga a lábunk alá, hogy emberi rendeltetésünknek maradéktalanul megfelelhessünk. Mindennél jobban bízzunk Őbenne! A lutheri reformáció szerint a hit leglelke az Isten iránti bizalom. Az iránta való bizalom nemcsak megbízhatónak tartja. Megbízik benne feltételek nélkül és minden körülmények között. Szakadatlanul feltételezi mindig, mindenkinek jót akaró jóságát. Jót akar és jót ad. Bátran számíthatunk rá. Sőt ez igazán szíve szerint való. Örvendezik atyai szive, ha bizalommal kérjük és várjuk tőle a 27
