Evangélikus Naptár, 1983
Elbeszélések, versek
Gyarmathy Irén írásai A láng Olyan volt, mint a legtöbb fiatal. Vidám, gondtalan, csintalan, néha álmodozó, néha reális, néha rájött a tanulhatnék, ilyenkor éjszakákon át nem aludt, csak készült a vizsgákra, aztán megint hetekig nem nyitotta ki a könyvet. Kisebb dolga is nagyobb volt annál, minthogy engem meglátogasson. Hébe-hóba Karácsonykor, Húsvétkor eljött, de mindig sietett. Rengeteg a dolgom, mondta, de tudtam, hogy valaki vár rá. Két orcája, mint a kicsattanó rózsa, orra fitos, szőke, raffináltan elhelyezett tincsek keretezték arcát, a szeme kékjében benne ragyogott a nyári égbolt, a víz tükre nyári napban, a harangvirág és a nefelejcs bársonya. Szép volt. Megfordultak utána a fiúk. Még egész kislány volt, amikor szülei egyszer rámbízták. Elhozták hozzám, vigyázzak rá két napig, amíg ők távol lesznek. Úgy készültem erre a két napra, mint amikor az ember komoly vendéget vár. Pontos étkezés, minőségi fogások, szépen terített asztal. Programnak: séta, mesélés, bábszínházjáték. A nagy nap eljött és minden ment volna tervszerűen, de mindjárt az elején elbuktam. Ült velem szemben a kis széken, rámemelte tiszta tekintetét és azt kérdezte:- Tessék megmondani, milyen egy bőgőmajom? Megdöbbentem. Bögömajom-ügyben nem vagyok szakember, nem tudtam, mit válaszoljak.- Mi-lyen?- húztam a szót.- Hál amilyen én - mondta.- Te?- Igen, mert apukám azt mondta, ha mégegyszer sírok, le fog fényképeztetni és akkor mindenki látja majd, hogy milyen egy bőgőmajom. Ugye az nem lehet, hogy bárki is így tudjon fényképezni?- kérdezte.- Az nem lehet, - nyugtattam meg, elodázva a felvilágosító választ. - Késő van már, imádkozunk és aluszkálunk!- Én aztán nem!-jelentette ki kategorikusan.- Jól van, mondtam, én imádkozom és máris lefekszem.- Imádkozni lehet, de lefeküdni nem - mondta makacsul.- Jól van, majd hamarosan itt lesznek a hamutörpék! Nem tudom, honnan vettem ezt a szót, de ahogy kiejtettem, megrezzent a kályhaajtó, és az én kicsim úgy megijedt, hogy mindenestül a takaró alá bújt, ahonnan már nem tudtam kiszedni.- Emlékszel, mondom, sok-sok év elteltével egy telefonbeszélgetésnél, - emlékszel a hamutörpére?- Emlékszem! - mondja. A hangja nagyon messziről jön, onnan, ahová gyermekkori élményeit rejtette. Régóta nem láttam már, és most felhív és azt mondja: - Amerikába költözünk. A kicsi már ott fog megszületni! 1 i 38
