Evangélikus Naptár, 1968
Hafenscher Károly: Szülők és gyermekek
a hivatást és arra méltatta őket, hogy helytartói legyenek itt a földön, így ír: „Isten ezt a szülői hivatást a legfelső fokra emelte, sőt a földön önmaga helyére állította,” Luther, aki a római pápában nem volt hajlandó Krisztus helytartóját látni, hajlandó volt minden egyszerű parasztasszonyban, munkás vagy kereskedő emberben Isten helytartóját tisztelni, mint akiket Isten a teremtés titkaiban munkatársul felhasznált és a nevelés munkájában helytartóként alkalmaz. A keresztyén ember, Jézus tanítványa, aki tudja, hogy Ura is mennyire szerette a gyermekeket, magatartásával és szavaival tanítványait is ugyanerre tanította, természetesnek tartja, hogy mint keresztyén szülő, maga is vigyáz gyermekeire, Jézus kis barátaira. Mint keresztyén emberek, örömmel vesszük tudomásul, hogy országszerte mennyi jót tapasztalunk gyermekeinkkel kapcsolatban: gyermekeink jól tápláltak, szellemi műveltségükről gondoskodnak, többet kapnak az élet javaiból, mint a szülők hasonló korban kaptak, kötelező tanításon túl, vidéket; és fővárosban egyaránt külön tárgyakat is tanulnak, lényegesen gazdagabb, szebben illusztrált tankönyvekből szerzik ismereteiket, mint mi egykor. De nyitott szemű keresztyén emberek azt is észreveszik, hogy sokszor veszély is fenyegeti gyermekeiket: túlterhelés, lemaradás, családi zavarok, időhiány stb. veszélye. Tudják, hogy igyekezniük kell mindent megtenni azért, hogy ezek a veszélyek végül is áldozatul ne ejtsék a gyermekeket. A keresztyén szülő azt is tudja, nem lehet kényúr gyermeke felett, nem tehet azt, amit akar, vagy amit indulatai diktálnak, hiszen ő is Istennek engedelmeskedő, neki felelős ember. „A szülő engedelmeskedjék Istennek és ne vétkezzék az előbbi parancsolátok ellen, mert nagy baj az, ha a szülők nem tudnak semmit és egyik bolond neveli a másikat...” írja Luther figyelmeztetésül a szülőknek. A keresztyén szülő számára természetes, hogy gyermekei előtt életével és szavával bizonyságot tesz Jézus Krisztusról, a gyermekek nagy barátjáról, amilyen korán ez csak lehetséges. Nem kell félnünk attól, hogy Jézus-hitben a mai gyermek valamiféle csodabogár lesz, különc lesz a többi társa közt. Jézus nem az emberektől elforduló, hanem az emberek közé menő, embereken mindig segítő, hasznos, céltlátó, tantalmat-talált embereket formál azokból, akik az ö hatáskörébe kerülnek. Aki Benne rátalált az útra, igazságra és életre, az boldog ember, s ki ne szeretné, hogy gyermeke boldog ember legyen? Jézus bekapcsolása gyermeknevelésünkbe nem jelenti az élet leszűkítését, ellenkezőleg: kiteljesedését szolgálja, az egész életet jelenti, amibe beletartozik játék és munka, pihenés és kötelességteljesítés, segítés, megértés, türelem, együttgondolkozás, újrakezdés. Keresztyén szülők kell, hogy komolyan vegyék keresztségkor elvállalt kötelességüket, hogy t. i. gyermekeiket megtanítják imádkozni, megtanítják a szeretet nagy parancsolatára, megtanítják keresztyén módra élni. A gyermek feladatai Isten megkülönböztetett módon a Tízparancsolatban nemcsak szerete- tet, hanem tiszteletet is parancsol a szülők iránt. Luther erről ezt tanítja: „Ez magába foglalja a tisztességtudást, alázatot és hódolatot is... szívünk és külsőnk tanúsítja, hogy nagyra becsüljük és Isten után legtöbbre tartjuk őket!... Szoktassuk tehát az ifjúságot arra, hogy Isten helyettesét lássa a szülőben és úgy vélekedjék, hogyha megvetett, szegény, törődött és különös is a szülője, akkor is atyja és anyja és Isten adta őVei Magaviseletük és hibájuk nem fosztja meg őket méltóságuktól. Nem az 26
