Evangélikus Naptár, 1968

100 éves a pécsi gyülekezet

mert akikkel hivatalában nem tud találkozni, azokhoz ő megy el. A bel- missziói munka lényegét „egyesületek” szervezésében látta és egymás után alapította meg a különböző gyülekezeti egyesületeket. (Evangélikus Társa­ság) Leányegylet stb.) 1918. május 20-a után ő az egyedüli, aki fölemeli tiltakozó szavát a katonai zendülés után végrehajtott tizedelés igazság­talansága és embertelensége ellen. Kéthetenként kinyomatja pécsi hívei számára az „Értesítések” című gyülekezeti lapot. A templom 50 éves fenn­állásának emlékünnepélyére pedig kiadja „A pécsi ág. h. ev. egyházközség története” című művét. Megszervezi az első pécsi evangélikus szeretetott­hont is, amely előbb bérelt helyiségben munkálkodik, majd később saját épületében végzi szolgálatát. A gyülekezet szervező Nendtvich Tamás unokája: Nendtvich Andor volt hosszú ideig a gyülekezet felügyelője. Puritán élete, kiváló képessé­gei és egyházhűsége tette alkalmassá arra, hogy jó segítőtársa lehessen Baldauf Gusztávnak, majd a két későbbi lelkésznek is. Baldauf Gusztáv utóda Takó István lett. Az új lelkész, aki jó igehírdető volt, már nem a liberalizmus szellemében dolgozott, hanem a biblikus hit munkálását tekintette feladatának. Megőrzi a gyülekezet eddigi külső állagát, de igyekezett mélyebbre hatolni. Megalkotja a mai Baldauf Gusztáv szeretetotthont. 1945 nyarán Pécsről Györkönybe távozik. 1945 decemberében iktatja hivatalába D. Kapi Béla püspök Káldy Zoltánt. Az új magyar világban új élet kezdődik a pécsi gyülekezetben is. Káldy Zoltán szolgálatával a gyülekezet életének középpontjába Jézus Krisztus evangéliuma kerül, amely az új társadalmi körülmények között is élteti, gazdagítja és megtartja a gyülekezetét. Állandóan növekszik az istentiszteletek és a bibliaórák látogatottsága. Közben megszűnt a gyüle­kezet két csoportra osztottsága: nincsenek leereszkedők és vállveregetet- tek. Egy családdá forrott össze a gyülekezet Krisztus iránt és egymás iránti szeretetben. Káldy Zoltán érdeme mindezeken túlmenően az, hogy nem engedte a gyülekezetei a reakciósak, a hátrahúzók gyülekező helyévé tenni, hanem őszinte szívvel tanította, hogy az új társadalmi rendben is megtalálhatja helyét és szolgálatát az egyház és segítheti mindazt a jót, ami népünk előrehaladását szolgálja. Káldy Zoltánt a Déli Evangélikus Egyeházkerület gyülekezetei 1958 őszén a püspöki tisztre hívták el. A pé­csi gyülekezet vezetését pedig Balikó Zoltán Diósgyőr-Vasgyári lelkész ve­szi át, aki jó szolgálatával folytatja elődei munkáját. A 100 éves pécsi gyülekezet Isten iránti hálával néz vissza a múltba és jó reménnyel tekinit a jövőbe. Annak a Krisztusnak a nyomában akar járni, aki azt mondotta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet...” (Jn. 14, 6.) (szí) 96

Next

/
Thumbnails
Contents