Evangélikus Naptár, 1968
Pásztor Pál: EMLÉKEZÉS HALLOTTAINKRA
„c7& én it/éhn, mint a szép nyár... ” EMLÉKEZÉS HALLOTTAINKRA SZUCHOVSZKY GYULA (1893—1966). A két Szuchovszky közül a fiatalabb nyolc év után követte bátyját a minden halandók útján. Fiatalkori álma-vágya a fővárosban szétszórtan és gondozás nélkül élő evangélikus iparostanoncok egybegyűjtése, melyet a maga idejében hosszú időn át áldásosán és eredményesen végez. Az idősebbek — régi egyházi lapjaik között — ott találhatják még a húszas évek „Jöjjetek énhozzám”-ját, ezt a meleg hangon írt kis újságot. Ő szerkeszti és küldözgeti szerte az országba, főleg a szórványokba. — A Pest megyei Káván született, tanító családból. Teológiai tanulmányait Eperjesen végezte. 1916-ban avatta lelkésszé Scholtz Gusztáv bányakerületi püspök. Segédlelkészként Gyónón és Debrecenben működött, s az első világháború után közvetlenül került Budapestre. Jó 30 esztendőre terjed fővárosi hitoktatói munkálkodása. Szolgálata és szíve nagyrészt Zuglóhoz köti. Ennek a gyülekezetnek a megszervezésében oroszlánrészt vállal. 1951-ben vonul nyugdíjba, de még sokáig látjuk őt, amint helyettesít, kisegítő munkákat végez, dolgozik a sajtószolgálatban. Földi maradványainak búcsúztatása 1966. július 18-án a Farkasréti temetőben volt. RÉVÉSZ ALFRÉD (1890—1966). A kevésbé ismert lelkészek közé tartozott. Csánkon született, egyszerű családból. Tanulmányait a Selmecbányái evangélikus líceumban és a pozsonyi teológián elvégezve, az első világháború kitörése évében szentelte lelkésszé Baltik Frigyes dunáninneni püspök. Sajátos módon szolgálata csak Nógrádhoz kötötte. Salgótarjánban nagyon nehéz időkben, különböző beosztásokban teljesített szolgálatot nyolc éven át, majd Csőváron működött 1922—1925. között, de Szirákon már kereken huszonöt évig szolgált. Ott is halt meg és ott temették el volt hívei részvételével. SZENTPÄLI PÄL (1894—1966). Előbbi és inkább ismert nevén: Szlan- csik Pál ároni családból született a Nógrád megyei Surány községben. Pozsony neveltje, aki lelkészi szolgálatának megkezdésére visszatér a szülői házba, de Istentől kapott elhivatottsággal szolgál segédlelkészként a Bpest-Deák-téri, az ózdi, a szarvasi és a tótkomlósi gyülekezetben is. 1924 nyarán hívja meg a pusztaföldvári gyülekezet rendes lelkészévé. Itt szolgál 31 éven keresztül, nyugdíjba vonulásáig. Élete hanyatló felében prédikál nemcsak a szószékről, hanem azzal is, hogy egyre gyengülő hallókészségét alázatosan viseli. Meleg szívének érzéseit költői tehetséggel foglalta versekbe. Halála előtt egy hónappal a bagolyirtási üdülő emlékkönyvébe reszkető kezekkel írja: „Köd lepte be a hegytetőket, Nem vonz csalóka, földi fény; Egyet kívánok: megpihenni Megváltóm áldott, hű szívén.” Vágya teljesült. Nógrád szülötte Nógrádba tért megpihenni. GÁDOR ANDRÁS (1914—1966). Azok közé a lelkészek közé tartozott, akik küzdelmes esztendők és évtizedek, kitüntetéssel végzett iskolai tanulmányok után a „legmagasabb” szószékre jutottak fel. Az írott betűn keresztül prédikált és tanította egész magyarországi egyházunk népét. Szolgálatának első — átmeneti — állomáshelyei után 1941-ben került Budapestre. Előbb önálló hitoktató, majd püspöki titkár, 1953-tól az angyallá