Evangélikus Naptár, 1968
Csepregi Béla: Egyedül
kódott a próbatételeiken, örvendezett a győzelmeiken és velük lelkesedett a szolgálatuk teljesítése közben. Nem kellett magánosságot panaszolnia. A keresztyén gyülekezetek első szolgálattevői is az özvegyasszonyok voltak (Csel. 6:1, Róm. 16:1—2, Tim. 5:5). akiknek volt lelkesedésük, odaadásuk s nem utolsósorban idejük és energiájuk az Ür ügyéért való fáradozásra. Pál apostol is a maga példáján indulva tanít: „mondom pedig a nem házasoknak és özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradnak, mint én is... Aki nem ment férjhez, az Űr dolgaira visel gondot, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében”. (I. Kor. 7:8—34). S kellett-e Pál apostolnak, az első század két világrésze magános vándorának egyedüllétet panaszolnia csak azért, mert nem választott magának házastársat? Az evangélium ügyének szolgálata közben nem talált-e mindenütt testvérekre, sőt édesanyákra, akik az összetartozás legmelegebb kapcsolatát éreztették meg vele (Róm. 16)? Beteljesedett az ő életében éppen úgy, mint sok más magános ember életében Jézus ígérete, hogy ö mellette százszorosán kapott fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket. (Márk 10:30.) 4. A magános élet is lehet beteljesedett élet. A házasságról, családról szólva könnyen kísért az a veszély, hogy a házasságot a férfi és nő közösségében az emberi élet beteljesedésének s a családot a közösségi élet egyetlen kívánatos formájának, legkisebb sejtjének tartsuk. Ezzel akaratlan is keserűséget ébresztünk azokban, akiknek akármilyen okból nem jutott osztályrészül a házastársi vagy családi közösség. Hangsúlyoznunk kell azért, hogy a magános élet is lehet beteljesedett élet. U. i. az emberség legtisztább eszményei és legodaadóbb szolgálatai beleférnek a magános életbe is. A magános életnek sincsenek legyőzhetetlen kísértései. A bűnbocsánat erői azt is át tudják hatni, tisztává és kiegyensúlyozottá tudják tenni és meggazdagítják. Jézus Krisztusban olyan társat talál minden hívő, akivel nem lesz elhagyatott. Isten az árvák atyja és az özvegyek támasza, s vele boldogság és békesség tér be minden szívbe s az akár egyszemélyes otthonba is. A magános.élet is lehet és legyen közösségi élet, hiszen a közösség megélésének nem egyetlen módja a házasság és a család. Az emberiség éppen a nagyjai között ismer szép számmal olyanokat, akik a nagy közösség — egyház, nemzet, emberiség — szolgálata érdekében mondtak le a szűk családi körről, bensőséges meleg otthonról, és sokakkal való összetartozás érzésében igazán kiteljesedett az életük. És ez az út nemcsak a legnagyobbak előtt van nyitva, hanem mindenki előtt, hiszen élethivatásunk, környezetünk mindig a nagy egésznek a része, s életünk ezer szállal kapcsolódik bele másokéba, mindenkiébe. Bennünk magunkban ne legyenek akadályai a közösségvállalásnak, akkor megfogjuk találni a kapcsoló pontokat másokhoz, s nem lesz elszigetelt, örömtelen az életünk. Csepregi Béla 29
