Evangélikus Naptár, 1968

Dr. Groó Gyula: A házastársak életközössége

együtt leélt házastársak néha meglepően hasonlítanak egymásra, arcvo­násaikban is. Nagy ajándék ez, mert valóban „nem jó az embernek egyedül lenni”. A magány tartósan, felőrli az embert. A robinzon-életben elsorvad a lélek. Az ember közösségre, a másik emberrel való együttélésre teremtetett. S a sokféle emberi közösségnek legbensőbbike a férfinak és nőnek semmi mással nem hasonlítható életközössége. Ez az ajándék azonban, mint már mondottuk, feladat is. Életre szóló nagy feladat. S megvalósulása szinte csoda. Találkozik két idegen ember. Már múlt van mögöttük, 2—3 évti­zedes. Szokások, vélemények, ízlés, elgondolások, álmok, vágyak, tervek. Két család szellemi s testi örökségét hozzák s hordozzák magukban. S szö­vetséget kötnek, házasságra lépnek, vállalják egymást úgy ahogy vannak, egy életre. Mert ami ennél kevesebb, az nem házasság. Minő merészség ez a vállalkozás! Alig is lehet másképpen erre a közös útra indulni, mint a mérhetetlen kockázatot bizalommal vállalva. Bízva egymásban. A há­zastársi szeretet, a szerelem egyik alapvonása éppen ez a bizalom: ke­zedre bízom magamat. Németh nyelven a házasság egyházi megáldására ezt a szót használják: Trauung. S ez épp ezt jelenti: egymásra bízás. A hívő ember tudja, hogy nemcsak egymásban bízva lehet és kell házas­ságra lépni, hanem bízva a házasságszerző és megőrző Isten szeretetében. Vagyis hitben. Bízva abban, hogy Isten minden kísértés és próbatétel kö­zött megtartja az élettársakat szeretetben, hűségben, állhatatosságban. A hívő ember vallja, hogy házasságot a hit bátorságával és Isten kegyel­mében, segítségében és bűnbocsánatában reménykedve köthet csak. S azt is vallja, hbgy még az emberileg legjobban sikerült házasságban való megmaradás is csoda, Isten szeretetének műve s nem a maga emberi erényeinek az érdeme. Mert a házasságot az teszi páratlanná és nagyszerűvé az emberi kö­zösségek között, hogy teljes: testi, szellemi, lelki életközössége két ember­nek, férfinak és nőnek. E felsorolás — testi, szellemi, lelki —, nem rang­sorolás, mert a házasságnak mindegyik oldala egyformán fontos és el­engedhetetlen. Bármelyik szenved csorbát, az egész jut válságba. A testi közösség, a nemi kapcsolat elengedhetetlen része a házasságnak. S ennek, mint általában a házasságnak is, önmagában van az értéke. Téves az a felfogás, hogy ennek célja kizárólag a gyermekek nemzésében van. A gyermekáldás valóban „áldás” és következménye a testi közösségnek, de nem ebben van csupán annak értelme. Erről azonban külön cikk fog szólni. — A szellemi összhang, megértés szintén elengedhetetlen. Ahol műveltségben, ízlésben, szokásokban nagy különbségek vannak a házas- társak között, ott nem alakulhat ki igazi szellemi összhang. — Végül hívó ember számára nagy jelentőségű a lelki kapcsolat. Az élet nagy végső kérdéseiben való egyetértés teszi a hitben, Isten kegyelmében, reménység szerint az örök életben is részestársakká az élettársakat. — S mégegyszer hangsúlyozzuk: a házasságnak egyik oldalát sem, a felsorolt háromból, lehet egymás ellen kijátszani. Egyik sem pótolhatja a másikat, bármelyik­nek meggyengülése veszélyezteti a házasságot. A házasság az élet iskolája. S hívő ember számára a hit iskolája is. Benne naponta vizsgázunk szeretetből, önfeláldozásból, türelemből, állha­tatosságból. Ebben az állandó együttlakásban — lakva ismerik meg az embert, tartja a közmondás! — bizony néha nem könnyű elviselni egy­mást. Pedig hibáinkat, rigolyáinkat, bűneinket is el kell kölcsönösen hordoznunk. Meg kell tudni mindig újra bocsátani, mindig újrakezdeni s egy kissé egymást mindig újra meg is hódítani. Mint először, mint eleinte. A kezdet fényének — ha remélhetőleg megvolt! — nem szabad 22

Next

/
Thumbnails
Contents