Evangélikus Naptár, 1968

Várady Lajos: A csavargó

Visszafelé már nem volt érdemes menni, arra nem állt egyetlen ház sem. Lelöktem a koffert és a kabátot az árokba s nekilódultam az országúton a magam módján. Az országút éppen fordult egyet, de jó nagyot s hiába néztem volna hátrafelé, Jóskából nem láttam semmit. Hanem mesz- szebb előtűnt egy ház, tanyasi fajta, fákkal körülvéve, kapu tárva, kutya a hosszú drótra kötve, dühösen, csaholva. Nagyokat kiabáltam, amíg komótosan kijött a gazda, nagydarab, jóvágású ember. Kezdtem magyarázni, hogy adjon egy korsó vizet, mert egy csavargó rosszul lett az árokban, ismerem, a faluból való, a Virág Jóska, de az csak állt, állt, nem is köszönt talán. Én meg csak hadartam, dadogtam, szavakat kapkodtam összevissza a faluról, ahol éltem, meg, hogy látogatóba jöttem, miként találtam régi cimborámat, akire csak rá kell locsolni, nehogy kimúljon, mint egy állat az árokban, de ő csak hallgatott, nem is mozdult.

No, de végül: — Ugyan, mit izgatja magát? Nem először fordul elő, majd megtér. Minek köt bele mindenkibe! Már két hete kóborol a környéken, ahelyett, hogy haza menne, ha ugyan beengedik, mert utoljára is a piacon összeveszett a kofákkal, de olyan csúnyán, hogy utána a két nagy fia becsukta előtte a kaput. Most játssza a sértődöttet vagy a beteget, vagy mit tudom én mit, de legalább közben nem kell dolgoznia, mert többet csinál a szájával, mint a kezével. Hagyja már — mondta és majdnem otthagyott, de én megint csak könyörögtem, hátha úgy lett rosszul, hogy belehal, mert egyszer minden ember, még a csavargó is meghal és a halálnak jó hely az árok partja is, meg így tovább... Erre elment, de nem korsóban, hanem két vödörben, amolyan marhaitatóban hozott vizet, egyiket kezembe nyomta s azzal elindultunk együtt, de csak olyan kényelmesen, ahogyan a gazda diktálta a lépéseket.

Meg is érkeztünk az országút éles kanyaróhoz, ahonnan már messzire lehetett látni, de ...

... de Jóskát nem láttuk a fa alatt!

Most már a gazda is türelmetlen lett, gondolván, hogy a hosszú ideodá127