Evangélikus Naptár, 1968

GYARMATHY IRÉN VERSEI: - A TŰZHELY

A TŰZHELY

Huszonnégy éve. A kép ma is él, bár huszonnégyszer hullt le a levél... Zöld hegyek között komisz út szaladt, az úton pedig rossz szekér haladt.

Elöl két ökör szomorúan múzott,

fenn a fellegek közt egy madárraj húzott.

Őszi eső hullt, a szél goromba.

Háború volt és hullott a bomba. Villámlott, dörgött, zengett az ég is. Emberek sehol, a szekér ment mégis. Szekérben kosár, kisgyermek benne, takaró védte, mintha tető lenne.

Fiatal asszony, alig húszéves, kocsi mellett megy, a haja fényes, szoknyája fején, vékonyka karral hajtja az ökröt, dacol viharral,

Férje hadban, ő itthon, árva, védi a tűzhelyt, őt hazavárja.

Benne a törvény, íratlan, régi, a házi tűzhelyt az asszony védi, és jöjjön vihar, vad, kemény, gálád őrködik, hogy egy legyen a család.

Ö most a férfi, a gyenge asszony, őrajta múlik, hogy egy maradjon a hármas egység, ez a szent csoda.

Arcán a bátrak tiszta mosolya. Huszonnégy éve, a kép ma is él, bár huszonnégyszer hullt le a levél... Lángra gyúlhatnak újra a hegyek, jól vigyázzatok, igaz emberek: tűzhelyek lángja bátran lobogjon, de csóvát házra senki se dobjon.