Evangélikus Naptár, 1967

Sólyom Károly: Akik a reformáció útján jártak - Hegyfalusi György

ben megkeseredett emberek önvédelmi harcot kezdenek. A Habsburg elnyomó hatalom Heister tábornokot bízza meg, hogy tapossa el katonáival ellenállást. Heister 1704-ben megszállja az egesz Dunántúlt. Hegyfalusit is elűzik gyülekezetéből. A földönfutóvá lett evangélikus leikész így folyamodik Rákóczi Ferenchez: „Nagyságodért Istent imádó alázatos ozegény legény hív szolgája lévén, az ellenségnek kegyetlensége miatt minden javacskáimtól megfosztatva, szegény feleségemmel, kisded gyermekemmel hazámon kívül nagy nyomorúságban kellettik bújdosnom”. Ekkor nyolc hónapon át Rákóczi seregének tábori lelkészeként szolgál, mert ő is szívből kívánta hazája felszabadulását a Habsburg uralom alól.

Talán ebben az időben írhatta „Nyögő Galambotska” című énekét.

Álljon itt belőle néhány sor:

Édes Noém, végy be engem galambodat,

Nyújtsd kezed, végy be szegény madárkádat,

Mikor e világnak nagy öblű tengerén Sehol nem nyughatom habos víz örvényén

Szelíd, csöndes Bárány! hadd legyek báránykád A te aklodbéli együgyű juhocskád Magadhoz hasonlót tégy te én belőlem,

Szóm, munkám és magam jó viselésében.

Oh te erős vitéz! Segélj, hogy győzhessek,

Szegény erőtelent, hogy nyertes lehessek.

> Ah s mikor lészek én te hozzád hasonló?

Jézusom! ki vagyok gyarló s bűnre hajló.

Két évvel később, 1706-ban Rozsnyón magyar pap. Hányódó élete újabb két év múlva visszaviszi a Dunántúlra, talán ismét Nagyvázsonyba. A Rá- kóczi-féle szabadságharc bukása itt éri. Üjra tovább kell mennie, 1713-ban már tnint devecseri papot a kemenesaljai egyházmegye főesperesévé választják. Itt is egy érdekes és egyházunk egészséges teológiai gondolkodását tükröző adatot ismerünk róla. Főesperesként esküt tesz az Ágostai Hitvallás és a Formula Concordiae hűséges megtartására. Ez volt egyházunk védekezése a német pietizmus túlzó és szélsőséges irányzatával szemben.

Csak egy évet tölthetett Hegyfalusi Devecserben, mert elűzték, mint aki együttműködött a kurucokkal. Ezután Szergényben viselt papi tisztet. Innen írt leveléből tudjuk, hogy abban az időben még 115 anya- és leányegyháza volt a kemenesaljai egyházmegyének.

Ugyancsak ö adja ki azt az esperesi körlevelet, melyben közli a vármegye végzését, hogy ahová a kurucok a szécsényi országgyűlés „szabadságtól ihletett egyezsége” alapján hoztak papot, azokat onnan el fogják űzni. Így kergették el őt magát is 1716-ban innen is. Letéve esperesi tisztét Dörgicsén, két év múlva Mencshelyen, majd újra Nagyvázsonyban szolgált. Üjabb három év múlva Kapolcson, majd négy év múlva, most már utoljára tér vissza Nagyvázsonyba. A sok viszontagság, próbálta tás között, megalázó vádaskodásoktól megtörve, életének ez az utolsó négy éve a legtermékenyebb. Itt írta imádságos könyvét, amelyet verses, költői formában írt, illetve fordított, s amelyet a magyar irodalom is értékei között tart számon. Egy évvel halála előtt adta ki „Centifólia azaz Százlevelű rósa, a mely két ágbul avagy részbül álló, rakott sok rendbéli kegyes reggeli, estvéli ünnepnapi és minden szükségbeli egeket hatható

95