Evangélikus Naptár, 1967

Groó Gyula: Ökumenikus gondolkodás és cselekvés

Vannak azután, akik nem forgatnak ugyan ilyen méltatlan terveket a fejükben, mégis úgy vélik, hogy időszerű volna már lebontani a felekezeteket elválasztó kerítéseket. Ezek azonban nem gondolják meg, hogy ezek a kerítések nem varázslatszerüen jöttek létre hanem évszázados történeti folyamatok eredményei. Nem omlanak "'sze tehát mintegy varázsütésre. Egy-egy felekezetben nemcsak valamely részigazsága hitünknek kap sajátos hangsúlyt, hanem a keresztyén hitnek is valamely sajátos formája jelentkezik. így is mondhatnák: va'^sos életforma arculata mutatkozik meg a katolikus, ortodox (keleti), protestáns keresztyén- ségben, s ezeknek nagyon sokféle, sokszínű változatában. Nemcsak tanításbeli különbségek választják tehát el egymástól a felekezeteket, hanem — ezeknél néha sokkal erősebben — a különböző életformák sajátosságai. A liturgia, az istentisztelet rendje és külsőségei, az énekek s az éneklés módja, a templom belső terének kialakítása, az egyház szervezete és még sok más tényezője és összetevője egy egyház életének nagyon különböző lehet — még egy felekezeten belül is. Hogy csak eoy példát mondjunk: Jelentősen különbözik e tekintetben a magyarorsmm és a skandináviai evangélikus egyházak életformája — jóllehet tanításaiban messzemenően megegyeznek. S mivel ezek a sajátosságai az egyházi és a kegyesséai életnek hosszú történelmi folyamat során keletkeztek, hiba volna egyik egyházi életformát a másik egyház életébe kurte--furcsán átplántálni akarni. Nagyon bölcsen vallja az Ágostai Hitvallás, hogy az egyház igazi egységére nézve a döntő az evangélium hirdetése és e szentségek nyújtása tekintetében való megegyezés — a szertartások dolgában azonban nem kell az egyformaságot erőltetni.

Ez tehát azt jelenti, hogy nem lebontani kell a kerítéseket — ezt, vagyis az egyház Krisztusban már meglevő egységének a történelemben is esetenként való megvalósulását bízvást rábízhatjuk az egyház Urára —, hanem át kell tekinteni az egyházakat elválasztó kér -ken. Sőt, át is kell szólani s át is kell járni egymáshoz. Ebben a találkozásban és beszélgetésben azután azokkal a kincsekkel kell jól gazdálkodnunk, amiket kiváltképpen is a mi egyházunkra bízott, hitünk szerint Urunk. Ezekkel kell gazdagítanunk az egész keresztyénséget —, mert ezekről kell Urunk előtt is számot adnunk.

Ezek a magunkénak vallott kincsek sohasem tehetnek elbizakodottá, elzárkózóvá, szűkkeblűvé. A felekezetieskedő és a maga igazában, és tévedhetetlenségében megcsökönyösödött egyháznak a magatartása szükségképpen válik maradivá és terméketlenné az emberek között való szolgálatban is.

Már pedig erre hivattunk el, a szolgálatra! Vicedom, az ökumenikus mozgalom egyik jeles hittudósa az Egyházak Viln^+^ndcsdnak Új-Delhiben 1961-ben tartott előadásában emlékeztetett az ökumené” szó eredeti jelentésére. Az Üitestamentom eredeti nörög nyelven és szóhasználatában ez la szó azt jelenti: az egész lakott földkerekség. Az egyházak ökumenikus mozgalmának csak akkor van igazán értelme — mondotta Vicedom —, ha nem marad meg az egyházak érintkezésénél, nem teszi ezt öncéllá, hanem tekintettel van a földkerekség minden névére. minden emberre. Ugyanerre figyelmeztetett az Egyházak Viláqtnnácsénak. az ökumenikus mozgalom világszervezetének főtitkára Visser’t Hon ft is egyik, már 1954- ben tartott előadásában: Csak akkor nevezheti magát ez a mozgalma az egyházaknak „ökumenikusnak”, ha igyekezik a föld sója lenni. Vagyis, ha azért beszélgetnek, tanácskoznak az egyházak, ho™' jó elhatározásokra jussanak az egész emberiség javának szolgálatába- Érdemes arra emlékeztetni, hogy az ökumenikus mozgalom egyik közvetlen történeti előzőó