Evangélikus Naptár, 1967
Káldy Zoltán: Együttmunkálkodás minden emberrel a jóért
hetik, hanem világosan látják, hogy elválaszthatatlanul összefügg a sorsuk az egész emberiség sorsával, akkor múlhatatlanul szükségesnek látják minden emberrel való együttműködésüket a béke biztosítása, a szociális igazságosság megvalósítása, a faji megkülönböztetés megszüntetése és a népek békés együttélése megteremtése céljából. Nemcsak a „kényszerítő szükségszerűség” parancsolja a keresztyéneknek és a nem-keresztyéneknek az együttműködését az emberiség javára, hanem az együttműködésnek megvannak a teológiai alapjai is a Szentírásban és a reformátorok tanításában. Ezek a teológiai alapigazságok nem voltak egyformán világosak a különböző korokban élő keresztyének előtt, de Isten a mi korunkban a Szentlélek által elvezetett bennünket ezeknek az igazságoknak az újra felfedezéséhez. Keresztyének és nem-keresztyének elválaszthatatlanul összetartoznak, mert Isten „az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette” (Csel 17, 26.). Azok a különbségek, amelyek a keresztyén és nem-keresztyén emberek között fennállnak, soha sem feledtethetik azt a tényt, hogy egyformán emberek, és pedig — meggyőződésünk szerint — az Isten kezéből kikerült emberek. De nemcsak az eredetük azonos, hanem közös feladatot is kaptak Istentől: „Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá és uralkodjatok a tenger halain...” (1 Móz 1,28). Ebben a parancsban benne rejlik az a követelés, hony az emberek együttesen győzzék le a természet erőit és ezeket az erőket együttesen „hajtsák birodalmuk alá” (pl. az atomenergiát). Visszás dolon lenne, ha a keresztyének azt gondolnák, hogy ez olyan feladat, amely alól magukat mentesíthetik és azt átutalhatják a nem-keresztyénekre. Az együttmunkálkodás egyik legszilárdabb alapja az, hogy Isten minden ember szívébe beleírt bizonyos normákat, amelyeknek alapján visz- szanyúlnak egymáshoz, élik életüket és végzik munkájukat. A keresztyéneknek soha sem szabad azt hinniük, hogy csak nekik adott Isten „erkölcsi parancsokat”, mindenki más pedig csak a saját tetszése szerint jár és él. Pál apostol így tesz erről bizonyságot: „. . a pogányok természettől fogva cselekszik azt, amit a törvény követel..., mint akik megmutatják, hogy a törvény által követelt cselekedet be van írva szívükbej amiről egyetemben bizonyságot tesz lelkiismeretűk” (Róm 2,14—15). Ez az „erkölcsi norma” még a bűneset után is több vonatkozásban megmaradt az emberek szívében. Amikor keresztyén emberek ervüttdolgoznak az emberiség nagy családja javáért minden emberrel, akkor olyan emberekkel dolgoznak együtt, akiknek a szívében világosabban vagy homályosabban be van írva Isten törvénye. Azt sem felejthetjük el sohasem, hogy Isten és az embervilág között nem egyszerűen a keresztyén emberek képezik a kapcsolópontot. Istennek a keresztyén embereken kívül is van kapcsoló*'- a világgal. Hitünk szerint Isten ott áll a világi kormányzatok mögött is és dolgozik rajtuk keresztül is. Nem véletlenül mondta Jézus Pilátusnak: „Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna ve'-od” (Jn 19,11). Amikor keresztyén emberek közös munkát vállalnak a nem-keresztyén és más világnézetű emberekkel, akkor olyan emberekkel d."1 "óznak együtt, akikkel Isten is „együttdolgozik”. Ezt az igazságot Luther Márton nagyon világosan láttti és többször hangsúlyozta. Ezért nevezte a világi kormányzatokat „Isten álorcái”-nak, vagyis olyan eszközöknek, amelyek mögött maga Isten dolgozik, még akkor is, ha akaratát sokszor akadályozzák. „A világi uralkodás árnyképe és ábrája a Krisztus uralkodásának. Az Igei Evangélikus Naptár 49 mm
