Evangélikus Naptár, 1967
Vető Lajos: Reformáció
nyeg hiányzik a keresztyénséghől. Mintha megfeledkeznének benne erről a kettőről: Istenről és az emberről. Ügyis mondhatnánk, hogy mintha Isten szeretete és az emberszeretet hiányoznék az egyházból, a keresztyénséghől, a keresztyénekből. Egyre inkább úgy érezzük ilyenkor, hogy az egyház olyan, mint a régi, repedezett, összeszáradt bőrtömlő, amiben a régiek a bort tartották: nincs benne éltető, pezsdítő, lelkesítő tartalom. Csak a formája olyan, mintha egyház lenne. De talán már nem is az. Jézus Krisztus szerint az új bornak új tömlőre van szüksége (Mt. 9, 17). A megújult léleknek új formákra van szüksége. A Lélek mindig új, s mindig új formákat teremt magának. Üj formáit a szeretetnek, Isten szeretetének és az emberszeretetnek. A régi tömlőkből új bort mi sem kaphatunk. Nem elég, hogy a régiek szerették Istent és szerették az embert. Nekünk magunknak van szükségünk arra, hogy szeretni tudjunk, szeressük Istent és embertársainkat. Az a fő, hogy ez a szeretet most, ma és mindig meglegyen bennünk. A többiek mind „megadatnak” nekünk. Akkor minden rendben lesz az életünkben. Akkor egyenesben vagyunk rendeltetésünkkel, önmagunkkal. Tudjuk, miért vagyunk, miért élünk, miért fáradunk. MI HÁT A SZERETET? Ma divatba jött, hogy némelyek leszólják az érzéseket. Azt mondják, hogy a szeretet nem érzés. Ezt a téves felfogást nem szabad a magunkévá tennünk. ISTEN olyan fenséges, olyan csodálatos, Isten szeretete olyan tiszta, olyan végtelen és örök, hogy ha csak rá gondolunk, már akkor mélységesen boldogító érzések vesznek erőt rajiunk. EZ AZ ÉRZÉS A VELE VALÓ TALÁLKOZÁS. Járhat ez bűnbánattal, lelkiismeretfurdalással és más ehhez hasonló kellemetlen érzéssel is. De ahogyan rég nem látott kedves szüléink vagy gyermekeink viszontlátásakor a szeretet öröme és boldogsága minden más érzést elnyom, elfojt s a háttérbe szorít, sőt felperzsel s megsemmisít, így van ez az Isten tiszta és igaz szereteté- vel is. Ez az Istennel találkozás, ez a boldogító, érezhető és tapasztalható istenszeretet az, amit Jézus Krisztus vár és munkál minden hívőben. Azt mondja: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből” (Máté ev. 22, 37). Lehet ezt érzések nélkül? Embertársaink, népünk, hozzátartozóink, az egész emberiség szeretete is feltételezi legmélyebb érzéseinket. Vagyis azt, hogy sajnáljuk a szenvedőt, hogy megesik a szívünk a betegen, a gyászolón, a bajba jutottan. Hogy fájdalom és elkeseredés vesz 4
