Evangélikus Naptár, 1967
Prőhle Károly: A reformáció népének adóssága a mában - az evangélium hirdetése
A REFORMÁCIÓ NÉPÉNEK ADÓSSÁQA A MÁBAN AZ EVANQÉLIUM HIRDETÉSE A reformáció 450 éves jubileumának akkor van igazán haszna, ha nem merül ki a múlt eseményeinek felidézésében és elemzésében, hanem felmutatja a reformáció értelmét és jelentőségét a mában. A reformáció népe nem csak úgy tekint vissza a reformációra, mint a XVI. század nagy egyháztörténeti eseményére, hanem mint Isten ajándékára, amely megalapozta létét és feladatát ebben a világban, adóssá és felelőssé tette, hogy továbbadja mindazt, amit Istentől kapott ajándékul. Mi az Istennek az az ajándéka, amely a reformációt elindította, és ma is aktuálissá teszi? Ha a reformátorokat kérdezzük, miben látják a reformáció lényegét, akkor egybehangzóan válaszolják: a Jézus Krisztusról szóló evangéliumban. Ez Istennek a reformációi ajándéka. Nem mintha azelőtt nem lett volna evangélium, vagy hogy a reformátorok új tanítást alkottak az evangéliumról. Hanem újra meghallották és újonnan hirdették, a Jézus Krisztusról szóló egy és örök evangéliumot. Az evangélium hallgatása és hirdetése tehát egy a reformációval. Az .evangélium az alap, az egyház reformációja a következmény. Az evangélium újra meghallása érlelte Luthert reformátorrá, ezért reformátorrá érésén szemléltethető az evangélium és a reformáció lényege. Luther mint reformátor megtérést hirdet, és a Kilencvenöt Tétel is a megtérés követelményével kezdődik. Megtérést követelt a középkori egyház is. De megtérés és megtérés között különbség van. A középkori egyház gyakorlata szerint a megtérés azt jelentette, hogy az ember a reá kiszabott és magára vállalt különleges jócselekedeteivel szerzi meg Isten kegyelmét. Luther néhány héttel a Kilencvenöt Tétel kiszögezése után azt írja, hogy mindig azon gyötrődött, hogyan szerezheti meg Isten kegyelmét, és ezért számára az egész Bibliában legellenszenvesebb szó a megtérés volt. Míg egyszer lelki atyja, Staupitz felhívta rá a figyelmét, hogy a megtérés Isten szerete- tével kezdődik. Ekkor újra belevetette magát az írás tanulmányozásába, és boldogan állapította meg: az egész Újszövetség azt az örömöt hirdeti, hogy nem az embernek kellett megkeresnie az Istent, hanem Isten kereste meg az embert Jézus Krisztus által, és megajándékozta kegyelmével, irgalmával és szeretetével. Ez az isteni szeretet téríti meg az embert ugyanilyen szeretetre. Ez az evangéliumi megtérés nem gyötrelem, hanem öröm: Is+en és az ember együttes öröme (Lk. 15. 6 9. 24.). Hasonlóan találta meg Luther a megigazulás evangéliumi értelmét is. A középkori egvház úgy értelmezte Isten igazságát, hogv Isten igazságos: bíróként mérlegeli, ki mennyire teliesitette parancsolatait. és érdemelte meg kegyelmét. A mePieazulás tehát azt jelentette gyakorlatilag, hogy az embernek törekednie kell igazzá lenni Tsten előtt. Luther azonban bármennyit sanyargatta magát, sohasem tudott eljutni arra a bizonyosságra, hoev igazzá lett az igazságosan ítélő Isten előtt. Míg egvszer megértette a Római levélből, hogv az Újszövetségben Isten igazságának egészen új, evangéliumi értelme van. Isten igazsága azt jelenti, hogv megmenti az elveszett embert, Jézus Krisztusért megbocsát neki, és meg39
