Evangélikus Naptár, 1967

Fabiny Tibor: A reformáció évszázados ünnepei hazánkban

Országszerte nagy előkészületek folytak, hogy a jubileumot emlékeze­tessé tegyek. Lieaemann Sámuel, a pesti gyuleKezet alapító gondnoka, és Schwärmer Marton professzor pályaűíjat tűztek ki erre a kérdésre: „Mi­lyen eszközökkel lehetne az evangélikus igehirdetés hatását emelni?”. E díjat Greguss Mihály eperjesi tanár nyerte el. Liedemahn ezen kívül 2000 forint összegű alapítványt is tett, amelynek kamatait a szépiro­dalomban legjobban kitűnő tanulónak szánta. Jeszenák János báró pálya­díjat tűzött ki Bél Mátyás életrajzára — ezt Kovács Martini Mihály moaori lelkész, dunáninneni püspöKnek ítélték, — és végrenaeletileg nagy alapítványt tett az egyházi iskolák segélyezésére. A londoni bibliatár­sulat révén egyházunk 2000 magyar bibliát kapott annak pozsonyi fiók- egyiete útján szétosztásra, s nagyobb összeget szlovák és vend bibliák nyomtatására. A bányai egyházkerületben Lovich Ádám püspök bocsátott ki augusztus 25-én körlevelet, amelynek utasításait az egyetemes gyűlés is elfogadta. Ennek értelmében az ünnepséget november 2-án, mint az október 31-hez legközelebb eső vasártiapon tartották meg az ország nagy részében, ki­véve az erdélyi szászokat, akik csak december 28-án ünnepeltek. A kör­levél óvta a lelkészeket attól, hogy a reformátorokat magasztalják és a más hitűek ellen vagdalkozzanak, vagy gyűlöletet szítsanak. Ehelyett inkább Jézus példáját kövessék, aki szeretetet parancsol rosszakaróink iránt is. Emellett a hálaadás hangja legyen az irányadó, szolgáltassák ki mindenütt az úrvacsorát, olvassák fel az Ágostai Hitvallást és kerüljék a lármás mulatságokat. Ilyen értelemben utasította egyházkerületét min­den püspök. Pesten ekkorra épült fel a főváros első evangélikus temploma, a mai Deák téri templom. A gyülekezet élén Molnár János esperes állt, világi vezetőként pedig Schedius Lajos egyetemi tanár, Glosius Sámuel orvos és Liedemann János kereskedő jártak elől jó példával. Szép ünnepélyüknek, a Nőegyleti alapítványnak és az új leányiskola felavatásának emlékére Molnár János három irodalmi munkát is adott ki ebben az évben. Pest környékén is új lendületet vett ebből az alkalomból az egyházi élet. Péteriben Esztergály Mihály lelkész egész évi fizetését ajánlotta fel új templomuk építésére, Rákoskeresztúron lelkészözvegyek és árvák ré­szére tettek nagy alapítványt. Tótgyörkön — a mai Hévízgyörkön — az önkéntes adományok új templom építését tették lehetővé. A bányavárosokban ugyancsak nagy adományok lendítették fel a gyü­lekezeti életet. Besztercebányán Lovich püspök mondott ünnepi beszédet az akkor tíz éve általa felszentelt új templomban, az ekkorra elkészült új orgona hangjai mellett. Körmöcbányán ezerötszázan járultak úrva­csorához; az adományok nemcsak lelkészi — hanem professzori lakás építését is lehetővé tették. Pozsonyban az ünnepélyen a nemesség, katonaság, sőt a római egyház képviselői is részt vettek, hogy Tremmel Keresztély igehirdetését meg­hallgassák. Gross János tanár kantátát is írt erre az alkalomra, amelyet Struck Pál, a svéd zeneakadémia tagja megzenésített. Egy felső leányis­kola megalapításával pedig hosszú időre emlékezetessé tették ezt a jubi­leumot. , Eperjesen főleg a kollégiumi ifjúság és a leánynevelő intézet látott hozzá nagy buzgalommal az évforduló megünneplésének. Rombauer Mátyás ezüstművessel emlékérmet verettek, megvendégelték a kórházbeli szegényeket, e célra írt megzenésített költeményeket adtak elő. A gyüle­34

Next

/
Thumbnails
Contents