Evangélikus Naptár, 1967
Fabiny Tibor: A reformáció évszázados ünnepei hazánkban
A REFORMÁCIÓ ÉVSZÁZADOS ÜNNEPEI HAZÁNKBAN A magyarországi reformáció első szakasza egybeesik hazánk történetének egyik legnehezebb korszakával. A 95 tétel kiszögezésének éve egyúttal II. Lajos király uralkodásának első esztendeje. Azé a Jagelló királyé, akinek a mohácsi vész során bekövetkezett halálával tragikus történelmi korszak virrad hazánkra: százötven éves török és négy évszázados Habsburg uralom... A három részre szakadó ország népének „két pogány közt egy hazáért omlik ki vére”. A legnehezebb sorsot protestáns őseink hordozzák. Mindazok, akik hűségesek maradnak az újonnan felfedezett tiszta evangéliumhoz, e nehéz századokban Isten iránti hálával és a nagy reformátorok iránti hűséggel állnak a reformáció oldalán. Idézzük vissza ezeken a lapokon, hogyan ünnepelte százados jubileumait hazánkban a reformáció népe. Négy és fél század határkövénél rójjuk le kegyeletünket hitvalló őseink előtt. Osztozzunk ismét örömükben és bánatukban. Köszönjük meg újra az Egyház Urának, amit a reformáció által magyar földön cselekedett! a) A SZÁZADIK ÉVFORDULÓ (1617) Közismert tény, hogy a wittenbergi egyetem diákjai és a határmenti kereskedők révén az akkori viszonyok között szinte hihetetlen gyorsasággal vert gyökeret hazánkban az evangéliumi tanítás. Sopron környékén éppúgy, minit szepességi, vagy erdélyi szász területeken mindjárt Luther fellépése után szomjas lélekkel fogadják a wittenbergi híreket. Olyan elemi erővel tör fel a középkori pápista uralom alól való belső felszabadulásának a vágya, hogy egy év leforgása alatt nagy változások történnek az egyházi életben. Nemcsak a papok, nem is csupán a városi polgárok, hanem sok helyen befolyásos földesurak is felismerik a megújult tanítás jelentőségét. Pártfogásuk lehetővé teszi, hogy néhány évtized alatt az egész hazai egyházat átjárja az új szellem. A pápás egyház Magyarországon kénytelen volt visszavonulni és elszenvedni történelme eddig legnagyobb vereségét. Ez a folyamat a 16. század utolsó harmadában érte el csúcspontját. Egy Vatikánnak küldött titkos jelentés arról számol be, hogy ezer protestánsra csupán egyetlen katolikus jut hazánkban. Az addig legnépszerűbb ferencesrend is any- nyira összezsugorodott, hogy míg a század elején 70 kolostorban 1500 szerzetessel rendelkezett, addig a század végére mindössze 5 kolostora maradt 30 lakóval... Hazánk területén nem is maradt a római egyháznak több lelkipásztora ekkorra háromszáznál, beleértve a horvát és szlovén papokat is. Ezzel egyidejűleg megindult a protestánsok szervezkedése is. Dunántúli evangélikusaink az 1598-as sopronkeresztúri zsinaton 15 egyházmegyébe tömörültek, ahol több, mint 500 egyházközségünk virágzott. Mivel az 25
