Evangélikus Naptár, 1967
Friedrich Lajos: Jegygyűrű
Jog \fg \fíis*ű A történelem éppenhogy becsukta a második világháború szomorú könyvét. Már elhallgattak a fegyverek, de a feltápászkodás faijaitól még tele volt a levegő. Az első tél hidegre hűlt otthonait kezdtük kifűteni azokkal a frissen vágott akácfákkal, amiket a kertek és a temetők ajándékoztak nekünk. De már volt otthonunk és az első, nyugodt kenyér jó ízétől már volt mosolyunk. Biztattuk egymást munkaközben a béke boldog mondataival és kezdtük kimondani egymásnak szép holnapok terveit. Közben mindenütt, amerre csak a szem ellátott, az élet építésének olyan mozdulataiba mámorosodtunk, amit még soha sem éreztünk. A kezdet küldetése kipirosodott rajtunk és úgy raktuk egymás után a napokat, hogy az valóban hősi hajnala volt szép holnapoknak. Ebben az időben Anyuka 70 éves volt. Hosszú hónapokon át betegen feküdt. A háború nagyon kifárasztotta a szívét. De az ő szeme is felragyogott és az ajka száz kérdés kapujává lett, amikor egyetlen hozzátartozója, a fia a munkából eseténként hazaérkezett. — Mi van, hogy van?! — kérdezte kíváncsi kérdésekkel. — Ugye most már minden rendbejön?! — Igen — felelte a fiú — most már minden a helyére kerül. Csak pihenjen Anyukám! — De én is szeretnék valamit segíteni — hangzott az ágyból a válasz. — Hiszen tudod, hogy egész életemen át hogy szerettem dolgozni és éppen most ide vagyok kötve az ágyhoz. — Majd lassan meggyógyul Anyukám és akkor lesz itt sok tennivaló. Majd rendbe teszi az otthonunkat! Jó?! — Jó, kisfiam — felelte Anyuka elcsendesedve. Aztán teltek, múltak a hónapok. A „kisfiú”-nak becézett fiú már harmincon is túl volt, de az édesanyai szeretet szép szótárában örökre „kis- fiam”-nak marad men az őszülő gyermek is, akit elrohanó esztendők sodrában. vany éppen alkonyati otthonában íny simogat men szeretettel az édesanyai szív. Anyuka is így bocsátotta el minden reggel és így várta haza minden este a fiát: — Kisfiam, Isten veled, vigyázz magadra! — Kisfiam, Isten hozott, de jó hony megjöttél! — Kisfiam, mi újság? Jól vagy? Nem voltál éhes? Nem fáztál meg? Nem fáradtál el? Ezek voHak a legszebb percek Anv'ka életében. Napközben olvasott, vanu beszélgetett azokkal a jó emberekkel, akik szomszédként, vagy ismerősként meglátogatták. De este kezdődött számára az élet. Amikor várni kezdte a hazatérő fiát. Napközben sokat gondolkodott. — Milyen jó, hoay béke van és min- dennan várni lehet azt, akit a szívével engedett el regael és aki minden este minden bizonnyal a szívéhez szeretettel, vidáman és boldogan visz- szaérkezik. Napközben sokat gondolkodott. — Milyen jó, hogy véoe van a háborúnak! Milyen ió. hogy újra élni lehet. Szépen és szabadon, csendesen és nyugodtan! Milyen jó, hoay reménységgel és tervekkel lehet gondolni a holnapra is úgy. hoay érdemes élni, hiszen az ezerarcú élet minden arcán a béke csendes boldogsága van, és erről a békés és boldog arcról az ő őszi életére, megfáradt szívére is kerülhet még egy késői, de kedves napsugár. 134
