Evangélikus Naptár, 1967
Várady Lajos: Tíz nap Worsmban (Történelmi riport)
sünket tudtul adjuk a római párti fejedelmeknek és uraknak, elsősorban a mainzi püspöknek, mere el akarják nyomni a becsületet.”. — A levél végén — folytatta — a lázadó parasztok jelvénye áll —, a bocskor! — A bocskor! — kiáltott fel Gottfried Semper — a bocskor! Éppenúgy tehát, mint akkor, amikor Elsassban feltámadtak a parasztok és a földet követelték?! — Igen, igen! Éppen úgy! De nemcsak parasztok és nemesek állanak a wittenbergi barát mellett. Tudnia kell a császárnak és a rendeknek, hogy Sickingen és hívei minden erőszakra készen állanak, nyíltan fegyverkeznek és Luther életét harc árán is készek megmenteni. Nincs egy esztendeje annak, hogy Ulrik Hutten is együttműködésre szólította fel Luthert. „Küzködjünk a közszabadságért, szabadítsuk fel a rabságban sínylődő hazát!” — ezt üzente neki s bizonyára csak alkalmat vár arra, hogy a fegyveres nemességet tegye uralkodó renddé. Azt is tudni kell, hogy az öreg Frudsberg, Fridrik szász választófejedelem, Fülöp hassiai tartománygróf és a braunschweigi herceg is biztosították pártfogásukról. Eme urak pedig nemcsak mosolyogni tudnak Luther felé, hanem fogat is vicsorítanak a pápapártiak felé. Ez pedig háborút, tüzet, gyilkolást, pusztítást jelent. — Bízzunk azonban uraink bölcsességében — zárta le a beszélgetést a városbíró — és induljunk a követek tiszteletére rendezett vacsorára... Mindketten gondterhelt léptekkel elvonultak, miközben furcsa mosoly- lyal köszöntgettek a szembejövőknek. ... A dominikánusok klastromában is aggályoskodva világított a mécses. A nagyterem fal melletti lócáján üldögéltek a laikus testvérek, a hosszú asztal körül pedig fehér talárosán a papok. A faragott karosszékek karfái súlyos testeket öleltek körül. A szót maga a provinciális vitte, amíg a többiek figyelmesen, megilletődve hallgatták. 126
