Evangélikus Naptár, 1955
D. Dezséry László: A felszabadulás tiz éve egyházunkban
Az egyházban is forrottak a gondolatok. Sokasodtak az imádságok az új magyar hazáért, az újfa megépülő családi otthonokért és az újra szolgáló egyházért. De sokasodtak a tettek is s nyomukban tisztázódtak a problémák. Először csak úgy gondolták az egyházban, hogy a felszabadulás annyit jelent, hogy újra csináljuk mindazt, amit eddig csináltunk, később azonban nyilvánvalóvá lett, hogy mindenestül újat kell csinálnunk, latbavetve azt a szent régit és mindig újra újat, amit úgy hívunk, hogy evangélium. A felszabadulás első évei nagy benső forrongásban teltek a nemzeti jövő szempontjából. Előrelendítő és hátrahúzó erők forró csatáját vívta a nép, míg végül eldőlt, hogy az újatépítők győzelmével határozottan szembe lehet fordulni a múlt vétkeivel és mulasztásaival, le lehet gyűrni a gonosz múltat s a jelen hátráltatóit. így történt az egyházban is. Isten igéje nem lenne Isten igéje, ha nem ez történt volna. Az egyház mindig kicsit konzervatív. A miénk nagyon az volt. Az egyházban a letűnt múlt imádói mindig próbálnak menedéket találni. Nálunk hallatlanul nagy volt erre az igyekezet. Isten népe azonban engedelmesen hallgatta az igét és felülkerekedett a saját elmaradottságán: Egyházunkban 1948-ra győzedelmesen előretört az új. A bűnbánat gyümölcsöket teremtett s a bűnbocsánatban való hit csodálatos lendületet adott egyházunknak az újjáalakuláshoz. A felszabadulás utáni három esztendőt a mi egyházunk életében helyesen jellemezte egy amerikai egyházi ember, aki itt látogatást tett, úgy, hogy annak csak látszólagos jelenségei vannak. „Vénasszonyok nyara ez az egyház számára“, mely már úgyis késői napsugár kedvezése az öregek számára. El kellett jönnie egyházunk életében a határozott döntésnek, és Istennek legyen hála, egyházunk zsinata 1948. december 8-án meg is hozta ezt a határozott döntést. Megegyeztünk az új magyar álammal s ezzel elfogadtuk Isten kezéből a számunkra adott új hazát minden körülményével, minden intézményével és egész benső célkitűzésével együtt. Felismertük, hogy az egyház élete nincs a régi társadalomhoz kötve és azt is, hogy abban az új társadalomban, mely a felszabadulás utáni magyar hazában kialakult, helyünk van és életünk, szabadságunk van és szolgálatunk. A belső küzdelmes viták Isten igéjének védelmében végződtek és zsinatunk az egyház élő lekiismeretét és józan eszét éppúgy kifejezte, mint a kegyelmes Istenre ráhagyatkozó hitét. Egyházunk döntése nyilvánvalóan hitvallásos volt. Luthernek a „Két birodalomról“ szóló tanítása állt egyházunk döntése mögött s az a józan bátorság, mely egyházunkat a lutheri hagyományokból nemzedékről-nemzedékre bizton helyezte el a kereszt alatt a Megváltó kegyelmének szeretetébe. Közben az egyház belső megelevenedésének nagy jelei adattak nékünk. Isten igéjének igen buzgó hirdetésével igen sokak jutottak hitre ezekben az években. Az egyház szeme tisztult, szíve erősödött, értelme megvilágosodott. Buzgó hívek tízezreinek adományából, külföldi testvérek ajándékaiból és a magyar állam jelentős 16