Evangélikus Naptár, 1951

Vető Lajos dr.: Az egyházak a béke szolgálatában

A következő kiemelkedő mozzanat az volt, hogy a felszólalások sze- 3 rint a belső és külső erők növelését a béke érdekében szorgalmasabb és j jobb munkával kell előmozdítani. Kiemelkedett a vallásfelekezetek szónokainak az állásfoglalása a béke ; ügye mellett, akik hangoztatták, hogy a vallás képviselőinek, híveinek és papjainak egyik legszentebb feladata küzdeni a háború ellen, harcolni 1 a békéért. Különösen értékesek voltak Bereczky Albert ref. püspök, De- j zséry László evangélikus püspökünk, dr. Horváth Richárd kát. lelkész- ! tanár, a Kát. Papok Országos Békebizottságának elnöke, Beresztóczy Mik­lós esztergomi kanonok felszólalása* Valamennyi beszéd az egyházak részéről egyetértett abhain, amit Bereczky püspök a következőkben fog- , lalt szavakba: az egyház emberének következetesen vállalnia kell a békéért való harcot. Beresztóczy Miklós esztergomi kanonok Komárom megye j küldötteként jött el a kongresszusra, s többek között ezeket hangoztatta: j «Mint népemet szerető magyar ember, mint hitvallásomnak élő magyar katolikus pap és mint püspökeim szavát követő hívő egyaránt meggyőző- ; déssel vallom: akarom a magyar nép boldog életét, akarom a magyar katolikus egyház alkotmánybiztosítottia szabadságát, akarom az evangé­lium tanításának megvalósulását, s ezért akarom elszánt, kemény akarat­tal a békét.» A fizikai dolgozók felszólalásai közül megkapó volt Margóczi István (Jiósgyőr-viasgyári Kossuth-dí jas olvasztár beszéde. Idézte Sztálin szavait, amelyeket a Berlin eleste c. filmben hallott tőle: «Az acél dönti el a há­borút», amelyet azonban Margóczi ezzel toldott meg: mi, diósgyőr-vasgyári olvasztárok tudjuk, hogy az acél védi meg a békét is. A tudomány képviselői közül két atomfizikus is felszólalt. Egy Peter 'Astbury nevű angol atomfizikus, magyar részről pedig János Lajos egyetemi tanár. A második országos békekongresszus megválasztotta az országos béketanács tagjait és a második világbéke kongresszus magyar küldötteit. Akkor még úgy volt, hogy a második világbéke kongresszust Angliában fogják megtartani, az angol kormány azonban a kongresszus megtartását 1 lehetetlenné tette, s ezért azt Varsóban tartották meg. A varsói világbckekongresszuson evangélikus egyházunkat Dezséry László budapesti püspökünk képviselte A varsói világbékekongresszusnak az elnöke a francia Joliot-Cnrie, a híres atomkutató követelte az atombomba eltiltásán kívül azt, hogy az atombombát szakemberek részvételével szigorú nemzetközi ellenőrzés alá helyezzék, más tömegpusztításra alkalmas fegyverekkel együtt. Kikelt azok ellen az újságírók és politikusok ellen, akik háborúra uszítanak s nemzetközi bíróságtól kéri ezeknek a megbüntetését Felhívta a nemzete­ket, hogy állítsák helyre egymás között különösen kulturális téren a jó- viszonyt. Fagye lev, a kiváló orosz író kijelentette, hogy az úi világháború már az ajtón zörget. Az olasz Pietro Nenni kijelentette: «A háború mia már npm csupán fenyegetés vagy politikai kérdés, hanem tény, amely vérbe borítja Koreát és közvetlenül fenyegeti Kínát». A kongresszus erélvesen követeli a nagyhatalmaktól, hogy hajtsák ▼égre 1951—52. folyamán valamennyi fegyveres erő egyetemes és pro­gresszív csökkentését a mostani állapot egyliarmadával — felével. 26

Next

/
Thumbnails
Contents