Evangélikus Naptár, 1951
Az eklézsia humora
Hivatta ezt ä bizonyos Garázda Péled és ilyen szavakkal fogadta; — Nézze csak, nekem azt hozták hírül, hogy kend meghajt. És én már el is készítettem a halotti beszédet. — H:ába tetszett fáradni — mondta erre Péter —, hiszen én még élek! — Hát adjon hálát Istennek, De a halotti beszéd már megvan. Élteszem majd, amire kell. Látszott, hogy az atyafit szörnyen gyötri a kíváncsiság. — Szeretné tudni, ügye, hogy milyen híre marad kendnek? Hát csak hallja meg, • felolvasom a beszédet. Szegény Péternek bizony kemény feddést kellett magáról végighallgatnia. Amikor a papja az elmúlásról, e hű sáfárkodósról. Isten és az emberek ítéletéről kezdett beszélni,, mélyen megilletődött. — Tesztelendő uram — kérdezte a végén —, neon lehetne ezen változtatni? — Dehogynem, baráloml — felelte a lelkész. — Éljen csak kend más életet, akkor mindjárt más lesz a beszéd isi — Akkor hát tessék ezt eltépni, én majd más életet kezdek. És ura is maradt a szavának, új ember lett belőle. Csodálkoztak is rajta a falujabeJiek, de senk; sem tudta meg a titkot, hogy mimódon ment végbe rajta ez a csodálatos változás. Az aranycsináló ember Egyszer egy ember, aki örökösen elégedetlen volt, elment az erdőbe, hogy fái vágjon. Amíg a fát vágta, addig is zúgolódott. Ezenközben két öreg ember képében odalépett hozzá az Úristen és Szent Pé'er. — Halloíuk panasza:dat, mondd, mi a kívánságod és teljesítjük. — Azt szeretném, ha minden, amit a kezeimmel érintek, arannyá változnék. — Legyen a te akaratod szerint! — mondták erre az öregek és azzal eltűntek. Az ember próbaképpen megérintett egy tölgyet, m:re az rögtön színarannyá változott. Ekkor elindult és elkezdte ölelgetni az erdő fáit, hogy minél több aranya légyen. Közben megéhezelt és elővette a tarisznyájából a máiét, amit magával hozott, de az is arannyá változott, úgyhogy éhesen maradt. Hazament, megölelte a feleségét és a gyereke:t, hát azok is menten színarannyá váltak. Amikor ezt az ember látta, jajgatni és imádkozni kezdett az Istenhez, hogy szabadítsa meg az á'.kos aranytól. Addig jajgatott és imádkozott, amíg megjelent újra a kél erdei öreg és teljesítette a kérését. Ettől fogva nem zúgolódott többet a sorsa ellen és megelégedett becsületes munkája eredményével. Kávé — kolbásszal Kisfaludy Sándor, a költő, testőrkorában Becsben, Festetichné Schal* ler Judit vendéglátó asztalánál él* vezte először a sárga levélbe burkolt spanyol szivart és az ebéd után felszolgált törők kávét. Nem is fogyott ki a testőr ajkáról a magasztaló szó. A háziasszony még azzal is megtetézte kedvességét, hogy egy pár szivart és egy jó marokra való brazíliai szemeskávét adott Kisfaludynak, — aki készülőben volt Sümegre látogatóba. A győri gyorsszekéren Téten áthaladva, beszólt Ágh Ferenc ispánhoz. Búcsúzáskor a kávécsomagot átadta Ágh- nénak. — Főzze ezt meg nénétm Ágh bácsinak, meglássa, sohase élvezett ilyen jótl Visszautaztában ismét megszállt Téten. Meg is kérdezte nyomban Ágh bácsitól, hogy ízlett neki a babkávé. — Nem az én fogaimnak való az már! — felelte az öreg. — Nem tudtam megrágni, pedig az asszony még füstölt kolbászt is főzött bele. (Darnay K. után) 82
