Evangélikus Naptár, 1951
Bácsi Sándor: Így halt meg Tubáné
¥ (Amit itt elmondok, nem úgy írták, hanem úgy sírták a szívembe tíz évvel ezelőtt. Csak ma közölhetem, mert akikre itt gyilkoß vád zuhan, már nem embereknek felelnek.) — Tuba Jóska urasági béres volt. Felesége: csak bér estié. A cselédsors hamusivatagjában egymásnak nyílt oázis-bokrok. Semmijük sem volt, hát csak egymást szerethették a nyomor nábobjai. Egyik ökörnyálas, őszi hajnalon pihegvé súgott valamit Tubáné az ura fülébe, amitől Jóska örömében úgy vágta fölhöz «silapsi» kalapját, hogy a sarokba doromboló vén macska ijedtében nekiugrott az ablakszemnek. (Be is törte volna, vagy az ablakszemet, vagy a fejét, de a macskának olyan kutyaszerencséje volt, hogy az ablaknak nevezett vaklik újságpapírral volt béta- pasztva, mivelhogy nem okvetlen szükséges révült cselédszemeknek kikukucskálni a nagyvilágba!) A vén kandúr és az újságpapír így befejezvén «történelmi» hivatását, Jóska barátunk akkorát kacagott a felkelő napba, hogy kedves «oldalbordájának» bordái is megroppantak belé. — Erre a hírre: Ko' dúsing alatt királyi mell feszült s a sarokba vágott kalapronccsal megkoronázván enmagát úgy lobogtatta fején a repedt karimát, mintha a foszlányokon királyi diadém fityegne ... Erre a hírre: nem a faragott jármot látta szántás közben, hanem úgy érezte, hogy a két urasági ökör rengő lépésekkel bölcsőt ringat s az őszi csend valami lomha szerelemmel zengi a magvetés és születés ősi csodáját. Erre a hírre: olyan melegen szorongatta az ekeszarvát, mintha már kisfiának kacsójót vezetgetné az új élet barázdáin. (Merthát fiú lesz. .. azt a nem jóját ennek a «szekéren ment — gyalog jött» világnak!) Mikor már pottyanóban volt a koldúskirályfi, betoppant a postás Tubáékhoz. A SAS behívót lobogtatta! ...és Tuba Jóska elindult az erdélyi «dísz-bevpnulásra». A zengő mámorban, a vadonatúj egyenruhában Tuba Jóskánk félistennek képzelte magát. ígéretek zuhogtatták, napiparancsok ropogtak, szónoktorkok puffoglatták, hogy véget ért a minden kicsi és nagy Tuba Jóskák nyomorúsága s a feltámadás szédítő szépségében Tuba Jóska megálmodta minden díszmenetnél a boldog levelet, amely áment mond 56
