Evangélikus Naptár, 1951
Makarenko: Pinceásás
ßiaftarenko Pinceásás Ä telepen két Volkov-testvér volt: Zsorka és Aljoska. Aljoska kezdettől fogva mindenkinek tetszett: okos fiú volt. Kitűnően ki tudta számítani előre a munkateljesítményt, megszervezni a gyerekek beosztását, felfedezni valamelyik új eljárást, új munkamódszert. De Zsorka rosszul indult a telepen: kelletlenül beteges és szörnyen lusta, kicsinyes kölyök volt. A parancsnoktanácsban egy alkalommal kiderült, ho<gy a pinceásás munkájára az egyetlen lehetőség maradi: Galatenkó és Volhov Zsorka. Mindenki nevetett. — Két ilyen világ-lustáját nem lehetett összerakni. Parancsnokul mégis Zsorkát tették meg, Galatenkó még rosszabb eset volt. Behívták Zsorkát, és én így szóltam: — Volkov, hallgass ide! Parancsnoknak választottak .meg téged a pinceásáshoz, és Galalenkót adták melléd. De attól tartunk, hogy te nem boldogulsz majd vele. — De boldogulok. Másnap a telepgyűlésen felvillanyozva szaladt hozzám: — Jöjjön csak, csuda érdekes, ahogy Zsorka táncoltatja Galaten- kól! A hajdani kert közepén már ki volt jelölve a pince négyszöglete. Egyik végén Galatenkó, a másikon Zsorka. Zsorkánál már jókora halom föl 1 van kiásva, Galatenkónál csak egy keskeny sáv. De Galatenkó sem ül: lomhán nyomkodja vaskos lábával az engedetlen ásót. Ha Zsorka nem néz oda, Galatenkó megáll a munkában. Zsorka így dörmög: — Azt hiszed, majd mindig a sarkadban leszek. — Ugyan hová iparkodsz olyan nagyon? — Nem fogok veled sokat kuko- ricázni, érted? De ha nem ásod ki innentől idáig — hallod ■*—, akkor a moslékba öntöm az ebédedet. — Majd ad neked ezért az igazgató! Úgyse engedi... — Engedi vagy se, kiöntöm Vedd tudomásul! — Mit akarsz, hiszen és dógo- zok ... És ásója valóban gyorsabban kez- mozogni. Az ügyeletes megnyomja könyökömet. Este az ügyeletes ezzel végzi beszámolóját: — Figyelemreméltó, derekas munkát végez a harmadik csoport az idősebb Volkov parancsnoksága alatt. Valaki hangosan helyesel: — Ejha! Nem akármelyik parancsnoknak jut ki ekkora tisztesség! Zsorka büszkén mosolyog. Galatenkó az iroda ajtajából szintén mosolyra méltat bennünket, és rekedt hangján dörmögi: — Ammán igaz, ma megdógoz- tunk, fenemód megdógoztunk! És ettől kezdve, mintha eltűnt volna Zsorka nehézkessége. Teljes gőzzel haladt a javulás útján, és két hónappal később a parancsnokok tanácsa az új telepre küldte azzal a megbízatással, hogy ott a lusta hetedik osztagot kicsit megmozgassa. 54
