Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-01-01 / 1. szám
t» Vége lett a gyűlésnek, elbúcsúztunk, és hazaindultunk. A búcsúzás gyors volt, de a kézfogás erősebb, a szemek összevillanása élén- kebb és szomorúbb. Most együtt voltunk . .. jövőre lehetünk-e ismét együtt? Milyen jó, hogy ezt csak Isten tudja. M. J. A halálraítéltek Senki nem tudja közülünk megmondani, hogy ennek a most elmúlt évnek mennyi halottja volt. Idők múlnak el, amíg ez a szám nap- fényrekerül. Éppen így csak idők múltán fogjuk azt is megtudni, hogy az 1943. évben a háborús felek hány emberüket, vagy ellenfelüket ítélték halálra. Árulásért, gyávaságért, politikai ellentét okából, egy csupor kristálycukor eltulajdonításáért, vagy bármely ismert, vagy ismeretlen hadivétségért. Minden könyörgésünk is kevés ezeknek haláláért, akik így eltávoztak az élők sorából és sok imádságunk kevés azoknak lelke nyugalmáért, akiknek ki kellett mondani a halálos ítéletet. Sok olyan emberrel fogtam kezet, akik nálunk az utolsó emberöltő alatt békében és háborúban embereket halálraítéltek: nem irigylem ezeknek az embereknek álmát és öregedő napjaiknak vízióit. De szívem minden érzése azok felé az emberek felé fordul, akik halálra ítéltettek. Laikus ember soha nem tudja megérteni azt, hogy Isten gyarló szolgái hogyan tudják kiszolgálni a halálraítélt rablógyilkost, vagy a társadalom legmegvetésreméltóbb alakját is: bizonyosan ilyen pillanatokban uralkodik rajtuk az a gondolat, hogy a latornak is elhangzott az üdvözítő szó: ma velem leszel a paradicsomban. A nyilván gonoszok mellett kimondhatatlanul nagy a száma azoknak a zsidóknak és keresztyéneknek, templomos és templomot kerülő keresztyéneknk, európaiaknak és Európán kívül élő színes embereknek, akik a „halálra kell ítélni“ elv alapján elvéreznek az emberiség szemeláttára. Szemforgatásnélküli és farizeusmentes megállapításunk az, hogy a repülőtámadás áldozatai kivétel nélkül mind ilyen Justizmord következtében halálraítéltek szomorú tömegéhez tartoznak, akiknek elpusztulása és megsemmisülése éppúgy ítélet alapján határozhatott el és ember által hajtatott végre. Egy emberöltővel ezelőtt, amikor büntető bírák cikkeit olvashattuk és humanista újságírók cikkeztek a halálbüntetés eltörlése érdekében, örült az egész civilizált és keresztyén világ azon, hogy végre törvény és élet lesz: amit Isten adott, azt ember el nem veheti. Akkor azt hihette a világ, hogy a föld minden államában meg fogják valósiam a törvényhozók ezt a szép kezdeményezést. Napjainkban azonban minden hadviselő állam újból életbeléptette a halálbüntetést. Az első világháború idején a frontról megszököttek halálraítélését meg kellett értenünk s a hazaárulóknak a legbrutálisabb büntetését, mint szükséges és elkerülhetetlen rosszat elfogadhatónak vette a világ. De akkor a halálraítéltek száma az egész földkerekségen négy év alatt nem tette ki egy mozgósított ezred hadilétszámát. Nem jó olvasni múzeumokban a két vagy három év előtti újságokat egymásutáni sorjában. Bármely háborús félre gondolunk, egy- formáfi azt látjuk, hogy az emberek százait és ezreit kell elszakítani hadi és politikai érdekből az élettől, és a halálraítéltek, mint juhok vitetnek a vágóhídra Ezt sem egyház, sem semmi más mozgalom nem tudja már megakadályozni, de keresztyén lelkiismeretünk kényszere alatt beszélnünk kell róla. Teszik ezt más országok keresztyén emberei is. Nem tüntetnek az állam intézkedései ellen, nem mozgósítanak utcai csoportosulásokat, de azt nem tilthatja meg soha senkinek, sem népnek, sem egyháznak, hogy a halálraítéltekért ne imádkozzanak. Ez történik tőlünk Keletre és Nyugatra is. Ilyen ítéletek nyilvánosságra hozatala pillanatában vagy az egész nép, vagy annak ama része, amelyik lélekben és gondolkodásban közel van a halálraítéltekhez, buzgó imádságban omlott Isten színe elé: imádkozott azért, hogy társuk bátor legyen és Isten irgalmas legyen a hazatérővel szemben. sok község van még villany nélkül. Pedig az ipari áram a jövő nagy gazdasági versenyében nélkülözhetetlen segítő eszköz lesz. Feltétlenül lemaradnak azok a községek, ahol nem lesz villany. Egészen kicsiny kis villany- motor elhajtja a répavágót, szecskavágót, magtisztítót. Árammal egyszerűbb, olcsóbb, veszélymentesebb a cséplés. Gondoljunk arra is, hogy a villannyal rendelkező falusi orvos röntgen-gépet állít be és segítségével belenéz az emberi test legelrejtettebb részeibe is. Jó összekötőutakat kér a magyar falu. Még milyen sok azoknak a magyar falvaknak a száma, melyeket kisebb esőzés után nem lehet megközelíteni, legfeljebb csak lóháton. Még mindig sok azoknak a községeinknek a száma, melyeknek közlekedését két tőlünk független tényező, a napfény és a fagy biztosítja. Miért nincsenek minden faluban egészséges házak és jó ivóvíz? Kultúrát, tiszta, magyar kultúrát kér a 'magyar falu. Kétségkívül bizonyos, hegy ezen a vonalon is elindult a kormány munkája, segítenünk kell, hogy ez a munka teljes, egyetemes és jó munka lehessen. Fülöp Dezső. Láttuk Haladó művészek címmel csábítja a közönséget a Nemzeti Szalont legújabb kiállítása. Benn azonban nem haladást látunk, hanem immár letűnt és túlhaladott próbálkozások felújításait. A sokat hangoztatott „Entartete Kunst” tipikus jelenségei a kiállított művek, Kosa Mária munkáinak kivételével. A többiek azonban egyáltalán nem menekülhetnek ez átlói a vád alól, mert torz alakjaik, össze-vissza kusza vonalaik csak egy bizonyos, nem magyar eredetű réteg ízlését hivatottak szolgálni. A művészek származását nem ismerjük, nem is kutatjuk, de a közönség összetételéből és az elhangzott elkapott megjegyzésekből sok mindenre lehetett következtetni. Érdekes, hogy ez volt eddig az első kiáillítás, amelyről a napi sajtónak csaknem azonos véleménye volt. Csak azt nem értjük, hogyan lehetett nagy általánosságban megdicsérni a festők rovására a kiállító szobrászt, Beck Andrást, akinek művei irány szempontjából semmivel sem mások, mint a fent említett kivétellel a festők alkotásai. Az első teremben van ugyan egy-egy elfogadható műve ennek a szobrásznak, de kisplasztikái kivétel nélkül torz alakok, összetekeredett fa, térritmus jelszó alatt, jellegzetes arcélű és tartású, sémi „töprengő”-je, semmi különöset, főleg jót nem ígérnek. Plakettjei még leginkább elfogadhatók. Kosa Mária fametszetei, és általában az egész Kósa-terem üdülést jelent a sok zűrzavarban. Egy-két jó do’ga és új meglátása van. Repcze János műterembeli kiállítása eddig ismeretlen nevű festővel ismertet meg bennünket. Elsősorban kiváló rajzkészsége tűnik kú tollrajzai igen kifejezőek. Vízfestményei jó folthatásukkal, olajképei réha egészen meglépő színnel vagy beállítással tűnnek ki. Egyik képe, amelyik köd mögött látszó fákat ábrázol, egészen kiváló festői megoldás, nem csoda, hogy rögtön meg is vették, ö inkább megérdemli a , ha- I l&dó művész” nevet. 5
