Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-10-14 / 41. szám
wmusEiEr gondoskodtak is már arról, hogy azokból az újságokból, melyeket lelki épüléssel olvastak, a szomszéd is elolvashassa és ugyanazt az áldást jelentse annak is, mint nekik. Az egyházi lapok terjesztése és támogatása beleillik az ifjúság munkaprogramjába is. — Az egyházi lap azonban nem él meg abból, ha csupán előfizetőket gyűjtünk annak. Sajnos, igaz az is, hogy sokszor egy-egy egyházi lap legfőbb támasza a benne elhelyezett hirdetések sokasága. Másfelől azonban az is igaz, hogy nagyon sokat jelent a biztos anyagi alap. Sokszor úgy van, hogy minél biztosabb az anyagi alap, annál jobb a lap tartalma. Hiszen ezáltal lehet a szerkesztőgárdát is kiszélesíteni, valamint a klisék elkészítése, s ezáltal nagyobb figyelemre való igény tartás ugyancsak biztos anyagi alaptól függ. Mint a fentiekből is látható, az egyházi újság nem magának gyűjt, hanem az olvasókat tartja szem előtt. Megjob- bult anyagi alap sokszor jelentheti a megjobbult lap előállítását is. Ezért fontos, de most már másodsorban, hogy az egyház és a hívek használják fel saját lapjaikat hirdetéseik közzétételére. Mégis mindenben legfontosabb a lélek, az újságban is. Ezt a lelki és szellemi segítséget várják az egyházi lapok is. Most hát félre minden más kérdéssel és nézőponttal egyházi lapjainak támogatásánál. Azok fejlődése attól függ, hogy meglátjuk-e felelősség- teljes helyzetünket és meg is tesszük-e mindazt, amit egyházi lapjaink várnak tőlünk. Márk evangéliumának új kommentárja jelenik meg nemsokára a Theo- logiai Irodalmi Társaság kiadásában Gulin professzor tollából. A 155 oldalas mű feltételezi a görög nyelv ismeretét. HÍREK Olvasóink figyelmébe. A legutóbbi kormányrendelet újból megszabta az időszaki lapok oldalterjedelmét. Ennek következtében olvasóink lapunkat csökkentett terjedelemben veszik kézhez. D. Dr. Prőhle Károly egyetemi tanár, a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Hittudományi Karának professzora s az egyetem felsőházi képviselője az elmúlt tanév végén töltötte be egyetemi, ill. akadémiai tanári működésének 40. esztendejét. 1904-ben, mint lajtaújfalusi lelkész kapott megbízást, hogy előadásokat tartson a soproni teológiai akadémián, aztán választott tanárként működött ott, összesen 19 évig. 21 évet szolgált mostariig a hittudományi karon. A ritka szép jubileum alkalmából a Kar tanévnyitóján meleg ünneplésben részesítették. A Hittudományi Kar tanévnyitójáról már megemlékeztünk. Utólag közlünk most néhány jellemző adatot dr. Sólyom Jenő prodékánnak az elmúlt évről szóló beszámolójából. A hallgatók segélyezése ez évben is tetemes volt, a segélyforrások ugyanazok, mint az előző évben. A segélyezés mértékére jellemző ez a két szám: Ha nem lettek volna kedvezmények, elengedések, ösztöndíjak és segélyek, akkor minden 6 és a velünk közösségben élő emberek. A mai költők legnagyobb része még nem is sejti, mily végtelen életterületet hagynak kiaknázatlanul. Vigyázni kell azonban, hogy a hittapasztalatok erkölcsi hatásúak és józan irányúak maradjanak. Az elragadtatást, az Űjtestamentom- ban említett nyelveken beszélgetést, Pál apostol sem értékelte sokra, bár gyakran együtt járnak nagyobb ébredési mozgalmakkal. Nemcsak a középkorban, de a múlt században megindult angol és finn ébredési mozgalmak jelenségei is ezt mutatják. Az igazi hívek és hitébresztők mindig óvakodnak tőlük és kellő fegyelmezéssel el is érik céljukat. Különösen értékes a hitélmények hatására keletkezett ihlettség, az eszmékkel való telítettség. A karizmák, a felülről jövő drága ajándékok ideje ez, párosul a fennkölt tiszta látással, a lelkes és mégis józan belső elevenséggel és bőségesen áradó termékenységgel. Csodálatos ilyenkor a határozottság, belső biztonságnak az, érzése is, a hegyeket mozdító hit élménye. Már nálunk is szaporodnak újabban ilyen tapasztalatokkal rendelkező írók és költők. Kezdik látni, hogy az ihlet és az alkotás mámora magasabbrendű és termékenyebb, ha azt imádkozás utáni csend és áhítat előzte meg, vagy ily szavaknélküli imádkozó csendes lelkidet kiséri. Ihletés imádkozás és imádkozó ihlet, áhítat.os alkotás és alkotó áhítat a hegyibeszéd tiszta szellemét sugározza. A vallásos belső tapasztalatok rendkívüli teremtő erők forrásává lehetnek. Eddig csak a szentek, a vallásnak géniuszai, a hit hősei sejtetik velünk ezt az emberfeletti hatalmat. Különös, hogy az ész módszere felhasználásának titkát mind jobban megismertük és ennek révén az emberek ezreit képesítjük a tudomány kutató, feltaláló módszereinek használatára: addig a hittapasz- talatok terén még csak a kezdő lépéseket tesszük. De már is sikerült az egyszerű világi embereket is rávezetni arra, hogy ,.eredményesen törekedjenek kegyelmi lelki ajándékokra” és a Teremtőszellem (a Szentlélek) közvetlen hatása alá kerüljenek. A kezdet eredménye azzal biztat, hogy lehetővé tehetjük a hittapasztalatok szerzését is minden hívő ember számára és még nem remélt nagyszerű hittapasztalatok diadalmas új életeket teremtenek. Még nagy, új életadó, életirányító, nemzetépítő hitbeli tapasztalatokban részesülhetünk és általunk megvalósíthatjuk a hívő és alkotó nemzet génuszának értékeit! Léky Gyula. A Biblia útja — Részletek a Magyar Biblia Társulat 1943. évi jelentéséből. — Ez a második esztendő is meggyőzhetett mindenkit arról, hogy valóban Isten Szent Lelke hívta életre — régi mulasztásunk pótlásaként — a Magyar Biblia Társulatot, éppen az ilyen vérzivataros időkben. Az első külföldi Biblitársulat is nagy világégés idejlén, a múlt század elején született meg, mint most a miénk. Ilyenkor sokkal fogékonyabbak a lelkek Isten Igéje iránt. Hiába tekintgetnek jobbra, balra, előre, hátra: sehonnan sem jön számukra segítség, egvedül felülről. Rájönnek, hogy sohasem jöhetnek olyan nehéz idők, hogy a fölfelé mutató út szabad ne lenne. Mi is föltekintünk. Onnan fölülről várunk segítséget, erőt, látásokat, parancsokat. Örömmel tehetünk bizonyságot arról, hogy az országban mindenfelé nagy megértéssel fogadják munkánkat. Elénk bizonysága ennek az, hogy tagjaink száma az elmúlt év alatt több, mint megkétszereződött: ma már hatezer körül jár. Az önkéntesen -megajánlott tagdíjak és adományok is olyan szép összegekben futnak be, hogy a mostani papírszük világban be kellett szüntetni körleveleink Aranvkönyv- rovatát. E helyett ezentúl Évkönyveinkben közöljük — községenként csoportosítva — a tagjainktól beérkező adományok egy-egy évi összegét. Isten iránt érzett mélységes hálával tekintve végig elmúlt évi munkáink során, mindenekelőtt örömmel számolunk be arról; hogy a régi Bibliatársulattal a Zseb-Biblia együttes kiadására nézve kötött megállapodásunk a megvalósulás terére lépett. Beszélő bizonysága ez