Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-10-07 / 40. szám
BMMCLET Nemzeti szolgálatunkhoz attól kérünk erőt, aki nemzetünket teremtette, minket nemzetünk tagjaivá tett és bennünket a nemzet áldozatos szolgálására kötelezett. A zsidókérdés rendezésére vonatkozó kormányintézkedések egv- házunktól elvi állásfoglalást követeltek. Meggyőződésünk szerint a zsidókérdés megoldása politikai feladat, lebonyolítása közigazgatási teendő, így tehát az a politikusok és kormányzati tényezők dolga. Bizonyos azonban, hogy Isten az egyházat ebben a nemzedékben is az Ő örökkévaló evangéliumának hirdetésére kötelezte. Bizonyságot kell tennie Isten erkölcsi világrendjének változhatatlan törvényeiről Erősítenie kell az igazságot, szeretetet és jóságot, és kárhoztatnia mindent, ami Isten örök törvényeivel ellenkezik. A kormánnyal írásban és élőszóval folvtatott tárgyalásokon azon kérelmet terjesztettük elő, hogy az evangélikussá lett zsidók mentesít- tessenek a sárga csillag viselésétől, alkalmazhassanak keresztyén háztartási alkalmazottakat, számukra külön tanács szerveztessék s a rendelkezések végrehajtása keresztvén szellemben történjék. A kormány megengedte a sárga csillag mellett a kereszt feltételét, bizonyos esetekben keresztyén háztartási alkalmazottak alkalmazását, a keresztyén zsidók számára külön tanács szervezését s megígérte a rendeletiknek keresztyén szellemben végrehajtását Az események folyamán alkalmat kellett keresnünk kérelmünk úiabb előterjesztésére. A református és evangélikus egyház püspöki karának pásztorlevél kibocsátására vonatkozó elgondolását külső kényszerítő körülmények miatt elejtettük s a lelkipásztorokhoz írt tájékoztatástól is eltekintettünk. Gyakorlati szempontból három leiratomban ismertettem lelkésztestvéreimmel állásfoglalásomat. Ápr;lis 22-én kelt 2427/1/943—44. számú leiratomban kértem, hogy a zsidó származású evangélikus hívek le1 ki életének védelmére törekedjenek. Várható újabb áttérési mozgalommal szemben fenntartottam 1938. évi december hó 28-án kiadott 789/X/938—39. számú rendelkezésemet, mely szerint a jelentkező egyéneket személyük, életük, családjuk, működésük szerint szigo- v<?v el kell bírálni és csak azt szabad komolv előkészítés után egyházunkba felvenni, kinek egyénisége, múltja, lelkülete és egyházunk tanításának hivő ismerete biztosítékot nyújt arra nézve, hogv egv- házunknak tényleg hivő tagja lesz. Fenntartottam továbbá a kötelező 6 hónapos oktatásra vonatkozó rendelkezésemet és a gyülekezet világi vezetőségének és presbitériumának tanácsa igénybevételére vonatkozó utasításomat. 1944. évi június hó 8-án kelt 2371/1/943—44. számú leiratomban kiegészítettem a fenti rendelkezéseket a püspöki kar határozatával, mely szerint a félévi tanítási idő legalább 60 tanítás^ órából áll és az püspöki intézkedéssel felemelhető próbaidőnek tekintendő. A tanítás minden gvanú kiküszöbölése érdekében teljesen díjtalan. Felhívtam a fi eveimet arra, hogy a jelentkezés elbírálásánál figyelni kell arra, hogy a családban van-e már evangélikus vallású, ha pedig más egyházhoz tartozó családtag van, akkor az áttérni szándékozót ahhoz az egyházhoz kell utasítani. 1944. évi július hó 15-én kiadott 3246/1/943—44. számú leiratomban rámutattam arra a sajnálatos jelenségre, hogy a keresztvén egv- házakat valósággal megrohamozzák az áttérésre jelentkezők s megingat- iák bizalmunkat az áttérési szándék lelki komolyságát illetőleg Mindhárom leiratomban hangsúlvoztam, hegy egyházunk nem tagadja meg a zsidókkal szemben fennálló misszió-feladatát, de nem adja oda magát egyéni önző érdekek kiszolgálására. Egvházunk védelmezni tartozik az Isten által gondjaira bízott keresztség szentségének igazi értékét. Ezért csak hivő meggvőződésű. komoly lelki vágyódástól vezetett egvének ielentkezését fogadia el és így igyekezik hű maradni önmagához és Istentől nvert rendeltetéséhez. A zsidókérdésre vonatkozó iratokat egybegyűjtve a püspöki irattárban elhelveztem. Hatvan. Ellenséges bombatámadás I következtében a torony faszerkeze*e megégett, a toronysisak ledőlt, a tető- , zet és az ablakok egy része megron- j gálódott és az orgona majdnem teljesen a tűz martalékává lett. A lelkészlakon egy szobában keletkezett tűz, amit sikerült hamar eloltani s így a bútorzat csak részben égett el, illetve rongálódott meg. Nem szégyen az imádság, hanem kiváltság. Emlékszem, hónapokon keresztül minden alkalommal a mi óvóhelyünk térségében helyezték el hordágyéval együtt az egyik súlyosan beteg törzs- őrmestert. Órák hosszú során át alig hallottuk a szavát. Nehezére esett a beszéd. Egyszer azonban kérdésünk nélkül is beszédbe fogott. Áhítatra buzdított. Valahogyan ezt mondogatta: Nem szégyen az imádság, hanem kiváltság. Milyen más belsőt árultak el ezek a szavak, mint néhány perccel előbb a legnagyobb veszély idején imádságra késztető kétségbeesett embertársaink szavai! Néhány tenyérnyi világosság, napfény szüremlik csak a világos, kertes udvarból be az óvóhelyre de emberek ^annyira talán soha* nem örültek a napfénynek, mint házunk lakói. Amíg Isten jótékony napsugara betör hozzánk és természetes világosságot ad számunkra, mindig nagyobb a bizalmunk és boldogságunk. De ólomsúllyal nehezedik ránk a fájdalom, ha ettől a kis világosságtól is meg kell válnunk. Ha támadás közeledtével be kell csuknunk az ablakot. Legutóbb — egy áhítat végén — megkértük lakótársainkat: mondják meg kedves énekeiket, szívesen elénekeljük velük együtt. Addig énekelünk, amíg nyitva lehet tartanunk a kert-ablakot. Elhangzottak a I szebbnél-szebb vigasztaló énekek, és j utána csendes beszélgetésbe fogtak ki- i sebb társaságok s ímé, egy egyszerű ' asszony sírásra forduló hangon megszólít: még nyitva van az ablak, éne- j keljük el azt az éneket is: „Szűkölködünk Nagy mértékben Segedelem nél- j kül,...” Néhány tenyérnyi világosság : nem is hinnénk, hogy milyen sok lelki áldást, szívbéli békességet hoz és mi- I lyen sok könnyet töröl le! Eljegyzés az óvóhelyen. Már írtunk arról, hogy az egyik református lelkészi hivatalba furcsa kéréssel állított be vőlegény és menyasszony. Azt kérték: hadd tarthassák esküvőjüket a templom alatti óvóhelyen, ahol egy alkalommal — éppen szülői házuk pusztulása idején — oltalmat találtak. Ehhez hasonló érdekes emléket jegyeztünk fel a legutóbbi vasárnapi légitámadás idejéről. Két, egymást nagyon szerető szív boldogan készült erre a vasárnapra. A leány születése napja volt. Háborús akadályoztatások miatt nem tarthatták meg ide- fönt eljegyzésüket. Isten azonban úgy akarta, hogy két támadó hullám között odalent megtartsák. Csak ők maguk tudtak róla. Akkor határozták el magukat rá. Háborús eljegyzés volt, de ! a szemük tüzében, az akaratuk elszánt- j ságában és a szívük mélyén ott élő hő sóhajtásban és imádkozásban benne volt az eljegyzésnek legfontosabb lényege: Isten előtt pecsételték el egymást jóra és rosszra, a közeljövőre és az örökkévalóságra... a halálra és az életre. Kézenfogva vezet Isten. Nagyon nehéz volt elmondanom egyik legutóbbi prédikációmat, mert a templom egyik hátulsó padjának a szélén középidejű férfit pillantottam meg sírva. Minden mondatomnál megdöbbentett a kérdés: miért sírhat ez az ember? Nem mondok semmi elérzéke-
