Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)

1944-09-16 / 38. szám

olyan népnek is, mint a finn, amely a megpróbáltatás óráiban minden áldozatot meg tudott hozni, vájjon a leveretés óráiban csak a megaláztatás keserűségét tudja-e nyújtani csupán és semmi balzsamot Gileádból?

Őrtálló katonáink és az imádkozó magyarok gondolataiban mind több figyelem esik erre a mondatra: mindenfelé megfogyatkozóban van a hit. Egyházi újságok őszintén megírják, hogy csökken a temp- lombajárók száma, püspöki jelentésekben olvasni lehet, hogy a hívek buzgósága sok helyen hanyatlik, nagyvárosok erkölcsi élete a mélypont felé zuhant, rendőri adatokból észrevehető, hogy az alkohol- fogyasztás soha sem volt olyan nagy, mint napjainkban. Ifjúságunk szórakozóvágyával szemben a legerősebb államhatalmi intézkedések is keveseknek és gyöngéknek bizonyulnak. Hivő és keresztyén országokban a hitetelenség és erkölcstelenség orgiákat-orgiákra rendeztet. Fékevesztett nyugtalanság lett úrrá a biztos existenciákban ülőknél. Felelős emberek menekülni akarnak nemcsak a bizonytalanná vált városokból, hanem a falusi kúriákból is: az életösztön kényszere nem a bátorság, hanem a gyáva megfutamodás felé hajtja őket.

Haza és ház nélkül meddig lehet élni?

Nagy kiáltásban kell feltörni minden evangéliumi felelősséget érző léleknek: Rajtad is áll, hogy hazád ne legyen átjáróház. Magad is akard, hogy ne legyen az! Akaratodat vidd át másokra is. Meg kell változtatni nemcsak egy család s nemcsak egy ország, hanem az egész Európa lelki arculatát. Ha bármilyen soknak is kell meghalni a kapuk védelmében: ne legyen a haza átjáróház!

Európában és Európán kívül sok menekült lelkész van. Ezek egyszer számolkodást végeznek gyülekezeteik, lelki ismeretük és mennyei Atyjuk előtt is. De velük egvütt nem kevésbbé állíttatnak számadásra mindazok, akik elvették a hazától mindazokat a javakat, amelyeket két kézzel osztott nekik a földi édesanya. Amikor most sokat kér a még többet ajándékozó: hol és hogy nyílnak meg az emberi ajkak? A keresztyén lélek csendes és bizakodó tud maradni. Csak abban bízik, aki csodákat teremt, kormányoz és tart fenn mindeneket. S ezt a nyugalmát szeretné átvinni mindenkire azzal a szándékkal, hogy mindenki megerősödjék s mindenki érezze és remélje azt, hogy a sok átjáróház csak akkor példázhatja nekünk is a rosszat, ha velük együtt mi is elesni és Isten kegyeiből kiesni találunk.

Nagy mozgásban van Európa hadi tevékenysége. Mint négy-öt évvel ezelőtt, most újra ugyanolyan nagy a kilengés nyugatról-keletre és keletről-nyugatra. Egv kissé fordított menetben és tempóban. Az egyház akkor talán egy részében jobban lelkesedett a kelleténél, ma talán az egyház és sok tagja a kelleténél többet szomorkodik. Akkor győzelemről mámorosodott meg sok lélek, ma a vereség következményeit számolgatja a béres is. Azt kellene tudni mindenkinek, hogy r.em aszerint történnek a dolgok, ahogy emberek akarják, vagy az események valószinüsítik. Bizonyosan egészen másképpen alakulnak és fordított sorrendben valósulnak meg a jövő eseményei, mint azt ma sokan kirajzolják.

A Gyilkos-tó szorosa, csodálva a természet által alkotott gyönyörűségeket, bevehetetlennek látszik, de csak akkor, ha aljában és szikláin magvar keresztyének élnek. Hisszük’ Isten úgy teremtette országunkat, hogy ne legyen átjáróház. G L.

„A végzet hatalma“

— Hozzászólás. —

Az Evangélikus Élet múlt hó 26-i számában cikk jelent meg e címmel, G. L. tollából. A cikk tárgya olyan, hogy annak időszerűsége — különösen ilyen időkben — nem múlik el s így ahhoz még nem késő néhány megjegyzést tenni.

A sors és végzet valóban két, egymáshoz közel álló fogalom, de mégsem ugyanaz. Egy egyszerű példa meg is világítja. „Nemzetünk

EÉNffllMHH

rávetheti annak további útjára és vezetőjére, aki ember, aki az Isten rendeléséből a gyermekbe oltott Istencélokat akarja elérni a reábízott Istenajándékok tudásteljes irányításával és támogatásával. Magasztos feladat ez, de végtelenül nagy tudást, szeretetet, megértést és felelősségérzetet kíván. Amikor tehát diadalmas pályákról és fél- benmaradt torzokról beszélünk a diákélet világában, nemcsak a nevelés alanya értékjegyeiben és azok hiányosságában kell keresnünk és megtalálnunk az okokat, hanem a vezetőben is. Éppen ezért nem lehet közömbös egyetlen egy szülő előtt sem az, hogy gyermekét valóban hozzáértő nevelők veze- tik-e a választott nehéz úton. A mai iskolai rendszer mellett nehéz kérdés lenne az, hogy a szülő maga válassza ki azokat a nevelőket, akikre szívesen bízza rá a maga gyermekét. De megoldható e kérdés a másik oldalról. Minden magyar tanár szent kötelessége, hogy a reábízott gyermeket tudása állandó növelésével vezesse az ő világának és fejlődésének biztos ismeretében, mindenkor tudva azt, hogy annak mikor mire van szüksége: sze- retetre, avagy dorgálásra, támogatásra avagy szerető együttlelkesedésre, buzdításra, avagy visszatartásra: kisebb

avagy nagyobb akadályra.'

Ámde a megkezdett út folytatása még végtelenül sok más tényező behatásától is függ. Ezek közül most csupán a nevelés alanya szellemhabitusát és környezetét érintjük' néhány gondolattal.

(Folytatjuk.) Rágyánszki Pál.

Szóvátesszük

. . . hogy a nemzeti egység hiányának következményei történelmi példákon mutatják meg magukat a szemünk láttára. Hiába minden szó és minden kifelé való propagandabeszéd, ha belülről nincsen semmi háttere sem a komoly szónak. Egy ideig elszédítheti a világot az ügyes propaganda, elterelheti még a saját népiség figyelmét is a problémákról, de a veszély idején egyszerre megmutatkozik a belső erő vagy a belső gyengeség. Nem szabad hát egyedül látszatra dolgozni és megelégedni a látszateredményekkel. Nem szabad azt hinni, hogy társadalmi téren minden rendben van akkor, ha zökkenők nélkül folyik a maga medrében. Eljöhet egy pillanat, amelyben egyszerre szükség lenne a nemzeti egység megmutatására és akkor világosodik meg, hogy nincsen, sőt talán nem is volt soha. Mert ez a nemzeti egység azt kellene, hogy eredményezze, hogy a társadalmi osztályok között teljes a béke. Nincsenek olyan jelenségek, amelyek gátolják vagy megbénítják a munkát. Nincsenek rémhírterjesztők, árdrágítók és haszonlesők. Hanem mindenki egy abban, hogy a nemzetnek élnie kell és benne élnie kell mindenkinek. A magyarnak úgy kell néznie a másikra, hogy az is magyar, még ha ellenkező pártállású is, mert mindenkire egyformán szükség van. Le kell sújtani a gyávákra, akik már előre alkudoznak és mentegetik a bőrüket és arra igyekszenek, hogy helyet találjanak maguknak bármilyen eshetőség5