Evangélikus Élet, 1944 (12. évfolyam, 1-42. szám)
1944-09-16 / 38. szám
A hit nem politika s az egyház a Szentlélek munkájának szintere, testvérek közössége, nem pedig politikai eszmeáramlatok és pártok összecsapásának küzdőporondja. Míg a zsidókérdés és a nemzetiségi kérdés voltaképpen az állam problémája, amely azonban az egyházat is érinti, addig a felekezeti kérdés elősorban az egyházakra tartozik, de az állam szempontjából Is elsőrendű fontosságú. Különösen olyan államban, mint a magyar, amelyben a felekezetek történelmi múltja, nemzeti szolgálata és arányszáma, valamint a vegyesházasságok nagy száma felekezetközi vonatkozásban egészen különleges helyzetet teremt. A felekezeti harc, amelyben néhány esztendővel ezelőtt éles összecsapások voltak, a háború zajában — Istennek hála — elcsendesedett. De a tűzfészek, a reverzáliskérdés, fájdalom, még ott parázslik a mélyen s ha megváltozik a szelek járása, könnyen újból lángot vet és feléget mindent. Aki ezt a kérdést nem elméleti magasságokból szemléli, hanem a gyakorlati életben mutatkozó és egyházunk jövőjére kiható veszedelmes következményeit mérlegeli, vagy ha elméleti síkban marad, számbaveszi az országos statisztika megdöbbentő adatait, megérti azoknak az eljárását, akik a reverzáliskérdés tárgválá- sát még olyan veszedelmes időkben sem tudják levenni a napirendről, mint azok, amelyekben élünk és a reverzális eltörlésében látják az igazi felekezeti béke helvreállásának legfőbb, sőt egyetlen biztosítékát. Emlékezetes, hogy a reverzáliskérdés az első világháború utáni összeomlás zűrzavarában robbant ki a hazánkra vonatkozólag érvénv- ben volt exemtiók megszüntetésével. Egyszercsak váratlanul, azt sem tudtuk: hogyan, elénk toppant és szemben találtuk magunkat vele. Azóta rontja a felekezetközi békét és bontja a nemzet egységét. A baj gyökere az 1894. évi reverzális törvényben van. Annak hatályon kívül helyezése volna a bajnak gyökeres orvoslása. A hazai protestantizmus ezt szorgalmazza a reverzális kérdés elmérgesedése óta szüntelen, de eddig eredménytelenül. Van azonban ugyanannak az esztendőnek egy olyan törvényalkotása is, amely súlyos harcoknak nem elindítója, hanem lezárása volt. Ez a polgári házasságra vonatkozó törvény. Ennek hatálvban tartása viszont a felekezetközi békesség érdeke. Mert az egvházi házasságkötés hatályának visszaállítása úiabb súrlódási felületet teremtene az egyházak között s teljes jogbizonytalanság lenne a velejárója, mint a múltból felbukkanó kísértet. Egyébként a reverzális és a polgári házasságról szóló törvény között nem csak az az összefüggés, hogy egv esztendőben született. Az előbbi mintegy kárpótlásul volt szánva a római katolikus egyháznak az utóbbi megalkotásáért, ami ellen elkeseredetten harcolt. A kettő tehát szoros junktimban van. Arról azonban nem hallunk, hogy azok, akik a polgári házasságról szóló törvénvt hatálvon kívül akariák helyeztetni, a reverzálistörvénv hatálvtalanítását is kívánnák. Állapítsuk meg telies határozottsággal, hagy nem tartunk azokkal, akik a polgári házassági törvénv hatálvtalanítása érdekében mozgalmat indítottak, vagy ahhoz csatlakoztak, hanem élesen szembehelyezkedünk ezzel a mozgalommal. Egyébként is meggyőződésem, hogy a mai légkör a mozgalom sikerreiuttatása szempontjából telie- sen alkalmatlan s így a mozgalomnak gyakorlati ielentősége legfeljebb csak abban ál, hogv nvugtalanítia a kedélyeket. Nem a polgári házasságról szóló, hanem a reverzálistörvénv hatálvtalanítása időszerű, mert nem a házasságnak van szüksége reformra, hahnem a reverzális felzaklatta családi életeknek békességre. Atjáróház Észrevehető különbség a római katolikus és protestáns templomépítés stílusok között az, hogy míg a katolikus templomokon több be- iárat és kijárat van, addig a protestáns templomokon lehetőleg egy. Városi nagyobb templomaink építészei e tekintetben kénytelenek voltak engedményeket tenni, de a mindennapi életben híveink rendszerint kivétel nélkül a főajtón mennek be Isten házába. Eimum maguknak kellett a „fészket rakniok”. Kerti munka, házkörüli teendők, disznóölés, tisztogatás, szoba-díszítés, könyvtár-rendezés, stb., alapos gyakorlatot adtak abban, hogy fiaink megmutathassák: gondoskodni fognak annakidején arról, hogy otthonuk csinos, ízléses, tiszta legyen. — Itt említhetők meg a kerti munkák is, melyekkel gazdasági ismereteiket gyarapították. Nem kis eredménye a népfőiskolái munkának az sem, hogy tanulóink megtanulták: hogyan kell a nyilvánosság elé állni. Erre nem egyszer nyilt alkalmuk, akár háziünnepségeik keretén belül, akár más alkalommal, így pl. bemutatkozásuk s nyilvános záróünnepélyük alkalmával is. Mint tavaly is írtuk, mindezeken az elméleti és gyakorlati ismereteken át az volt vezérlő gondolatunk, hogy ifjaink Istennek oly gyermekeivé váljanak, akiknek megjelenését a teremtett világ sóvárogva várja. (Róm. 8:19.) Hála legyen Istennek, hogy a sok nehézség — oktatóknak sokszor igen nagy hiánya stb. — nem tudta az ö nevében kezdett munkát egy percre sem megszakítani s munkánkat ismét az Ö dicséretével ajkunkon tudtuk befejezni, áldva Mennyei Atyánkat, aki az idén sem ejtette ki kezéből ezt az intézetet. Frenyó László. ^111 ^ ^ ii^i »V A boldogulás kérdése a nevelő-oktató középisk olá ban Évenként meg-megújuló kép jelenik meg előttünk: aggódó anyák és apák ezrei bocsátják szívük legszentebb zálogát kérdő tekintettel egy hatalmas épület, az iskola felé. Aggódó tekintetükben benne él a kérdés: vájjon az, akit eddig annyi szeretettel neveltem és gondoztam, kihez annyi reményt fűztem, valóra váltja-e mindazt, ami szívemnek legfőbb öröme és boldogsága lenne? Az új világ kapujában nem alaptalan ez a kérdés és ez az aggódó tekintet. Az elmúlt idők élő tapasztalata megmutatta már az aggodalom igen sokszori valóraválását: a reményteljes várakozás szomorú véget ért, a megindulásnak nem lett folytatása, a feltomyosuló akadályok félben- maradt életpályákat, torzókat eredményeztek, egészséges, minden akadályt legyőző, eredményes pályafutás helyett. És vájjon miért? Adja meg a feleletet annak az útnak megismerése céljából való megtétele, melyet gyermekünk ró egy rövid életszakaszon át a nevelő- oktató középiskola birodalmában. Ismertesse meg velünk e kirándulás a helyes és helytelen diákéletutat, s kapjuk meg ezen keresztül a feleletet a nagy kérdésre: miért vannak diadalmas életek és miért vannak félbemaradt torzók, diáktragédiák. Emberi életünk arasznyi világában valóban értékes munkát csak akkor tudunk alkotni, ha életünk minden egyes megnyivánulásában nyílegyenesen halad a kitűzött, de Istentől rendelt célja felé. A mai világban életcélról beszélni, annak Istentől irányított voltát hangoztatni eszményi hivatás; segítése ez annak a lelkiátalakulásnak, mely napjaink emberei lelkében megy végbe. 3
